Hármuk ellenére

Karnyújtásnyira a határon túl élő magyarok állampolgársági jogainak életbelépése előtt teljes üzemben dolgoznak az érintett testületek, a 2200 magyar anyakönyvi hivatal mellett több mint kilencven külképviseleten, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyeszékhelyeken lévő irodáiban. Január első napjától él a kedvezményes honosítás, amelyről még május huszonhatodikán döntött az új országgyűlés. Korszakos és emlékezetes volt az a törvényalkotási mozzanat, valamennyi képviselő jelen volt, s mindössze hárman szavaztak a javaslat ellen. (Vagy helyesebb, ha úgy írom: volt három ember, aki nemmel voksolt.) Soroljuk fel a nevüket az elképzelt szégyenfalon: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Szanyi Tibor. Nem valószínű, hogy penetráns tettüket valaha is kitörölhetik a magyar történelemből.
Persze nem is olyan meglepő ez a névsor. Gyurcsány Ferencet már pusztán miniszterelnöki ámokfutása minősítheti, bár az emlékezetes voksolás óta is gondoskodik arról, hogy a közfigyelem – a közutálat – centrumában legyen. Molnár Csaba, Gyurcsány vazallusa, egy ideig kancelláriaminiszter, egy olyan ember, akit leginkább csak ordítani láttunk (beszédeinek tartalma harmonizál megsebzett pszichéjével). Szanyi Tibor, a szocialisták megmondóembere, fenegyereke, az örökké rebellis Kapitány, akinek szintén lételeme, hogy a figyelem középpontjában legyen. (Legutóbbi aktuális rettegésekor egy fekete zászlóselymet lógatott ki a Parlament erkélyéről. Egyszerre volt kétségbeejtő, elszomorító és röhejes.)
A nemzet szerencséjére a határon túliak magyar állampolgársága, illetve annak visszaszerzése nem tőlük lett emlékezetes. Az ország akaratát, a nemzet vágyát az ülésterem többi szavazója emelte történelemmé.