Kié itt a tér

Elvis Presleyről neveznek el közterületet a közeljövőben Budapesten, a mai Roosevelt tér neve Széchenyi térre változik, Rooseveltről pedig várhatóan a Szabadság térhez és az amerikai nagykövetséghez közeli, ma még névtelen kis teret nevezik el. A közterek folyamatos átkeresztelésében, viharos történelmünk miatt is talán, úgy tűnik, verhetetlenek vagyunk.

Áthelyezik? Két olyan emlékmű maradt meg a rendszerváltozás után Budapesten, amely valamilyen módon a szovjet hadsereg egykori jelenlétéhez köthető. A Gellért-hegy tetején álló, a városképhez hozzátartozó Szabadság-szobrot 1990-ben megfosztották azoktól a mellékalakoktól, amelyek a Vörös Hadsereg bevonulására utaltak.
A Szabadság téren 1946-ban állították fel Antal Károly szovjet hősi emlékművét, a tetején aranyszínű csillaggal. Az egykori szovjet címerrel díszített obeliszk két nyelven hirdeti: „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek!” A rendszerváltozás óta számtalanszor kezdeményezték már áthelyezését vagy eltávolítását, máig eredménytelenül. Ebben közrejátszott az is, hogy az orosz kormány barátságtalan gesztust látott a szándékban. A többször megrongált, majd helyreállított emlékmű áthelyezéséről, amely alatt katonasírok nem találhatók, Tarlós István, Budapest főpolgármestere tárgyalásokat kezdeményez Moszkvával.

Érdekes Budapest-térképre figyelhettünk fel a metróaluljárókban a kilencvenes évek legelején. Néhány térnek – így a Nyugati pályaudvar előtti volt Marx térnek – például neve sem volt; emlékeim szerint a Moszkva tér egy ideig régi nevén Széll Kálmánként, a korabeli „Felszab” – ma Ferenciek tere – pedig Kígyó térként szerepelt. Aztán eltelt néhány hónap, s a hatalmas táblákról szakavatott kezek levakarták Széll Kálmánt és a Kígyót, ez utóbbiból néhány helyen jó ideig annyi látszott csupán, hogy „gyó tér” vagy „yó tér”.
Jó lenne kideríteni, hogy az akkori Budapesti Közlekedési Vállalatnál ki gondolkozhatott az új térképek kifüggesztésekor ilyen szemtelenül praktikusan: ha már az Andrássy út, az Oktogon, a Teréz és az Erzsébet körút visszakapta eredeti nevét, valószínűleg az argóban „Moszkvásként” vagy a korábbi időkre visszanyúlva Kalefként (Széll Kálmán nevéből) ismert zsúfolt közlekedési csomópontot sem hívhatják többé Moszkva térnek.
Rosszul kalkulált az illető, igaz, nem volt könynyű dolga. Pedig logikusnak tűnhetett, hogy Kígyó tér lesz a Felszabadulás térből – a Horthy-korszak elejéig így nevezték, ekkor keresztelték át Apponyi térre, az is maradt az ötvenes évekig. Kisebb része, a templom előtti terület volt csupán Ferenciek tere. Azt mindenki érezte, hogy – miért, miért nem – Apponyi Albertről elnevezett tér nem lesz itt a Felszabadulás után, de ki gondolta volna, hogy – egyébként ésszerűen – az alliteráló Ferenciek elnevezést terjesztik ki az egész területre.
Hasonlóképpen bajban voltak a Marx téri metrómegállóval, de diplomatikus megoldást találtak. Az állomás a Nyugati pályaudvar nevet kapta, arról pedig még egy darabig elvitatkozgathattak a városatyák, hogyan hívják a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út (korábban Vilmos császár út, illetve Váci körút) kereszteződését. Az eredetire, Berlini térre – 1914-től volt az – valamiért nem merték visszaváltoztatni, így nyerte el mai, kissé semmitmondó nevét.
Az utcanevek nálunk korszakok letűnésével, újak felemelkedésével rendre megváltoztak az utóbbi százötven-kétszáz esztendőben. Így lett – a legrégebbi példa ez – Szabad sajtó út 1848-ban a későbbi, Ferenc József Duna-parti királyi fogadalomtételét idéző Eskü út, hogy aztán 1945-ben visszakapja eredeti nevét.
Persze nem mindig a politika döntött, a több mint felerészben németek lakta kettős főváros utcáit a romantika sajátos pesti Sturm und Drangjaként elérte a magyarosítási hullám. A mai nevét a jeles pedagógusról elnyerő Karácsony Sándor utcát eredetileg, talán a kezdetektől Karpfensteinnek hívták. A XIX. században, a nemzeti ébredés idején tükörfordítással Pontykő utcára keresztelték, ám a mulatságos név nem ért meg nagy kort, elég hamar visszaszegezték a Karpfenstein feliratú táblákat. Majdnem hasonlóan járt a szintén józsefvárosi Toleranzgasse is, amelyet Türedelem utcára magyarítottak. Rossz hírű környék volt, számos verekedés színhelye a pesti legendárium szerint.
Ősinek mondható utcaneveink ekkoriban keletkeztek, vagy a középkorból származnak. Utóbbi feltétlenül igaz a Vár régi köztereire, így a Dísz térről a mai helyére tolt Szent György térre vagy a Balta közre, ahol a hagyomány szerint Gara nádor emberei fegyverrel támadták meg a Hunyadi fiúkat, László és Mátyás pedig baltával védekezett. (Az egykor élt neves városkutató, művelődéstörténész, Rexa Dezső ezt cáfolva bebizonyította, hogy a Balta köz az egykor itt állt Hackl-féle vendéglőről és borkimérésről kapta a nevét. A Hacke szó ugyanis magyarul balta, fejsze.) XVII–XVIII. századi eredetű a pesti Haris köz is. A terület egy görög kereskedőcsaládé, a Harisoké volt eredetileg, a família hosszú ideig évente egyszer le is zárta jelképesen a közlekedés elől, így akarván tudtára adni országnak-világnak, kinek a földjén is sétálgatnak nap nap után a járókelők. (A Harisok egyébként ma is kereskednek, csak áttették székhelyüket Budára.)
A politikai indíttatású utcaátkeresztelések korszakát a XX. században első ízben a kezdetben még tántoríthatatlanul Habsburg-ellenes Függetlenségi Párt hatalomra jutása hozta el. Mivel tényleges mozgástere igen szűk volt, programjának megvalósításához nem volt lehetősége az uralkodó ellenállása miatt, szimbolikus irányba nyitott tehát. Uralma alatt hozták haza II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre földi maradványait, s nevezték el a temetési menet útvonalát Rákóczi (eredetileg a Kerepesi út belső része), illetve Thököly útnak (Belső Csömöri út). Ebben az időben kapta Petőfi Sándor nevét a Koronaherceg utca és Kossuth Lajosét a Hatvani utca.
*
Több mint száz év távlatából elmondható: ez volt a függetlenségiek vezette, négy év után megbukó koalíció talán legmaradandóbb tette.
Kevésbé bizonyultak időtállónak a történelem forgószelébe kerülő Magyarország következő, egymást viszonylag sűrűn váltogató korszakainak köztérelnevezései. Az első világháborús szövetségi viszony jele volt, hogy a Váci körút Vilmos császár úttá, a Vámház körút pedig Ferdinánd bolgár cár körúttá avanzsált. Az 1916-os trónra lépés emlékére keresztelték át a Károly körutat Károly király úttá, amely hamarosan, az őszirózsás forradalmat követően Népkörút lett. Az egyik legtöbbször változó nevű kiskörúti szakasz a Tanácsköztársaság bukása után megint Károly körúttá, 1926-tól Károly király úttá, a második világháború végétől Somogyi Béla úttá (ma a Rökk Szilárd utca egy szakasza hallgat a Népszava egykori szerkesztőjének nevére), 1953-ban Tanács körúttá, a rendszerváltozást követően pedig ismét Károly körúttá változott.
A Horthy-rendszer utcanévadását alapvetően határozta meg a törekvés, hogy az elszakított települések az emlékezés jegyében megjelenjenek a köztéri táblákon. Ekkor született meg többek között a Nagyvárad tér, a Királyhágó tér, a Liptó utca, a Bártfai út, a Nagyenyed utca, a Kalotaszegi út, az Ungvár utca és a Csáktornyai út. Megemlékeztek a közelmúlt történelmi eseményeiről is: a Fürdő (ma József Attila) utca ekkor kapta a Tisza István út nevet az orvul meggyilkolt egykori miniszterelnökről, a mai Alsó Svábhegyi út egyik szakaszát pedig az Erdélyt védő német tábornagyról, Mackensenről nevezték el. Nem feledkezhetünk meg a Fehérvári út felső szakaszáról sem: itt vonult be Horthy Miklós szürke lován, így nem volt kétséges, hogyan hívják a következőkben a Kelenföldi pályaudvartól a Gellért Szállóig tartó szakaszt (Horthy Miklós út).
Természetesen a Tanácsköztársaság áldozatai is helyet kaptak a táblákon. A XII. kerületi tanítóképző pincéjében agyonvert, majd a Dunába dobott három csendőr neve itt kapott közteret. Így lett a Mozdony utcából Fery Oszkár utca, s mellette kaptak helyet társai is, Borhy Sándor és Menkina János. (Érdekes a politikai megfontolást nem nélkülöző gyakorlat, hogy 1945 után ezeket a területeket egyszerre keresztelték át a háború alatti polgári ellenállás mártírjairól: a Fery Oszkár utcából Kiss János altábornagy, a Borhy Sándor utcából Nagy Jenő, a Menkina János utcából pedig Tartsay Vilmos utca lett.)
A két világháború között a Villányi út Szent Imre herceg útjává, a Ménesi út pedig Nagyboldogasszony útjává vált, hogy aztán az ötvenes években mindkettő visszakapja eredeti nevét. A vesezsugorodásban meghalt Gömbös Gyula miniszterelnök tiszteletére keresztelték el – alig kilenc esztendőre – az Alkotás utcát, amely pedig régi elnevezés volt: Haydn 1798-ban komponált Teremtés oratóriumát a XIX. század elején, József nádor esküvőjén mutatták be, s erre emlékezve kezdték a korabeli fordítás szerint Alkotás utcának nevezni a budai sugárutat.
Már a háború előszeleként értékelhető, hogy Magyarország akkori „két nagy barátjáról” sem feledkeztek meg: 1936-ban így lett Mussolini tér az Oktogon, 1938-ban pedig Hitler tér a körönd. (A háború után nem sokáig örülhettek a pestiek a nevét visszanyert Oktogonnak. Hamarosan November 7. térré változott.) A Vámház körutat 1942-ben nevezték el a keleti fronton lezuhant kormányzóhelyettesről, Horthy Istvánról.
Az 1944-ben hatalomra került nyilasoknak nem volt idejük rá, hogy újrakereszteljék a közterületeket. Első lépésként a zsidó származásúakról elnevezett utcákat kívánták revízió alá vonni, de az ostrom ezt megakadályozta. Névadási gyakorlatukról mindenesetre képet adnak az 1945 eleji szombathelyi változások. A legelőkelőbb közterületek március végéig, a szovjet csapatok megjelenéséig Hitler, Mussolini, a századfordulós antiszemita politikus, Istóczy Győző és Ady Endre nevét viselték.
Budapesten az ostrom utáni első változás a Horthy Miklós utat érintette. A visszaemlékezők szerint a baloldali madiszos fiatalok leszerelték, majd fordítva visszaszegezték az új, Bartók Béla feliratú táblát. Nyomukban megjelentek a kisgazdapárt ifjai is, akik visszafordították a bádoglapokat, így az egy egészen rövid ideig még Horthy Miklós út maradt. (A rendszerváltozás után a MIÉP egyik képviselője javasolta, hogy a Bartók Béla útnak a töltéstől a pályaudvarig tartó szakaszát ismét az egykori kormányzóról nevezzék el.)
A szovjet megszállással, a beköszöntő kommunista diktatúrával egyébként soha nem látott lendületet kapott az utcaátnevezési láz. Elsősorban akkori „jótevőinket” kellett megörökíteni, így lett Molotov tér (a faggyúképű külügyi népbiztos 1957-es bukásáig) a Vigadó tér, Tolbuhin körút az 1945 után alig egy évig ismét Vámház körútként tisztelt, az egykori pesti városfalat követő út, Sztálin híd az elkészült Árpád híd, Lenin körút a Nagykörút egy része. Az Erzsébet teret Sztálinról nevezték el (a Sztálin teret nem sokkal később áthelyezték, s a Sztálin-szobor körüli gyülekezőhelyet, a későbbi Felvonulási teret nevezték el a generalisszimuszról, az Erzsébet tér pedig 1953-ban Engels tér lett). Sztálin útnak hívták az Andrássy utat egészen a forradalomig, az akkori Magyar Ifjúság útja 1957-ben nyerte el új, öröknek hitt titulusát, s lett Népköztársaság útja. A köznyelvben egyébként végig Andrássy útként emlegették.
Guszev kapitány alakját a kedélyes anekdotázó, Illés Béla találta ki. Az író szerint – ez volt a szovjet–magyar barátság ősképe – a cári intervenciósokkal érkező orosz tiszt negyvennyolcban átállt a magyar szabadságharcosok oldalára, hősi halála előtti utolsó szavaival – „éljen a szabad népek testvéri szövetsége!” – állást foglalt a haladás ügye mellett. (Nyíregyházán emléktáblát is avattak tiszteletére.) A kutatók viszont semmit sem találtak a levéltárakban Guszevről, Illés Béla szerint azért, mert a minszki levéltár, ahol az iratok voltak, porrá égett a második világháborúban. Máskor azt mesélte a legendákat szövő író, hogy a harmincas években maga lopta el a papírokat, amelyeket aztán személyesen Vorosilov marsallnak adott át. A Guszev kapitányról elnevezett utca egészen 1990-ig húzta, ma ismét eredeti nevén, Sas utcának hívják.
Mintegy 1250 új nevet adtak fővárosi köztereinknek 1989 óta. Figyelemre méltó szám, főleg, ha tudjuk, hogy Budapesten manapság 7820 utca szerepel. A változás oka egyrészt politikai: az előző rendszer kommunista hőseit, ideológiai vezéreit idéző utak többsége visszakapta régi nevét – emlékezetes, hogy a Münnich Ferenc utcát Krassó György vezetésével változtatták vissza Nádor utcára –, vagy szintén politikai okokból újat kapott. A hagyományőrzés szellemében nyerte vissza eredeti nevét a Papnövelde utca (Eötvös Loránd utca), a Kard utca (Hatvany Lajos utca). A többes elnevezéseket is csökkenteni kívánták a gyorsabb tájékozódás érdekében. (Érdekes pályát futott be az Alpári Gyula – korábban Wekerle Sándor, még korábban Nagykorona – utca. Először visszakeresztelték Nagykoronára, majd alig egy esztendővel később a közeli amerikai nagykövetségen belső száműzetését töltő Mindszenty bíboros prímásra utalva Hercegprímás utcának nevezték el.)
A húszesztendős Demszky-éra számos névváltoztatást megakadályozott. Nem engedélyezték például, hogy Újbuda belső részét Szentimrevárosnak hívják a hagyományok alapján, próbálták megakadályozni az óbudai Katyn emlékpark létrehozását is. A tavaly őszi választásokon hatalomra került új városvezetés talán ezért is foglalkozik régóta közterületek átkeresztelésével. A Moszkva tér Széll Kálmán térré való visszaváltoztatását a lakók támogatják, de Tarlós István javaslatára közteret neveznének el az 1956-os forradalom mellett kiálló Elvis Presleyről is.
A legutóbbi elképzelés szerint többszörös névcserét hajtanának végre a Belvárosban: a Széchenyi István alapította Magyar Tudományos Akadémia előtti Roosevelt teret Széchenyiről, a Szabadság tér egy részét, ahol az amerikai követség található, Rooseveltről neveznék el. A javaslat, amely a hírek szerint április 6-án lép hatályba, már első hallásra végiggondolatlannak, zavarosnak tűnik. Nem számol például azzal, hogy az Akadémia közelében található a Széchenyi rakpart és a Széchenyi lánchíd. Ebben az esetben talán felesleges túlzás lenne a teret is a grófról elnevezni. Külön érdekesség, hogy a mai Szabadság tér déli részét egykor Széchenyi térnek hívták. Összezavarnák a tájékozódást is, hiszen csak hosszadalmas magyarázkodás után lehetne eldönteni, ki melyik Roosevelt térről beszél. Nem kell nagy jóstehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy feltétezzük, nem lesznek hosszú életűek az új nevek.
Különös helyzet alakult ki Óbudán, ahol a lakosság állásfoglalása alapján megmaradnak a kommunista rendszerhez köthető utcanevek (az olyanok is, mint Lukács György, Hollós Korvin Lajos, Ságvári Endre). Az embereket feltehetően a kényelem vezérelte, amikor ilyen döntést hoztak. Mosonmagyaróváron viszont 2007-ben a helyi önkormányzat, vállalva a népszerűtlenséget, lecseréltette a pártállami időkre emlékeztető utcanévtáblákat. Az újakon főként e település rangos szülöttei, így Sattler János egykori polgármester és Manninger János filmrendező neve olvasható.
A legújabb névadási javaslat a kereszténydemokratáktól érkezett: ezen a héten felvetették, hogy nevezzenek el utcát Ronald Reaganről és II. János Pál pápáról. Mindehhez csak annyit tennénk hozzá: utcát érdemelne még ötvenhatos kiállása okán Albert Camus s a vele együtt Obersovszky Gyuláért és Gáli Józsefért szót emelő Roger Martin du Gard, illetve François Mitterrand későbbi francia elnök is.
Egyébként az összes magyar Nobel-díjasról illenék utcát elnevezni.
Senki nem állítja persze, hogy lényegtelen lenne, milyen szimbólumok veszik körül a fővárosiakat, fogadják az idelátogatókat. A kérdés folyamatos napirenden tartása azonban egy idő után nemhogy nem tünteti fel kedvező színben, de egyenesen gyengítheti a városvezetés és a politikusok munkájának megítélését: lett légyen bármilyen hatékony más területen a munkájuk, a választók szemében pótcselekvésnek tűnhet a névadási buzgólkodás.