Nem tennék hatósági árassá a gyógyszereket

2011. 04. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő délutánig várja a kormány a gyógyszerpiac szereplőinek javaslatait az állami gyógyszerár-támogatás radikális csökkentéséhez. A gyártók, a nagykereskedők, a patikusok, a betegek és az egyéb szakmai szervezetek képviselőivel tegnap egyeztetett először a kabinet azóta, hogy március elején bejelentette: három év alatt a gyógyszerár-támogatásra fordított összeg csaknem egyharmadát, 120 milliárdot kivonnak a rendszerből.
Az egyeztetésről Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a kabinet célja, hogy a betegterhek növelése nélkül csökkentse a gyógyszerár-támogatásra fordított állami kiadást. Ehhez azonban nem nyúlnak a hatósági árcsökkentés eszközéhez. Ennek egyik variációja az lett volna, hogy 20 százalékkal leszállítják a medicinák árát, a betegek térítési díjait változatlanul hagyják, a társadalombiztosító által fizetett hozzájárulás összege viszont jelentősen csökkent volna. Jelezte, egyértelművé tették a konzultáción: ma nincs megfelelő ösztönzés a gyógyszerfelírás hatékonyságának javítására, s a támogatási rendszer nem áll összhangban a népegészségügyi célokkal. Ráadásul a magyarok többsége maga is úgy gondolja, túl sok gyógyszert szed.
Az egyeztetésen több lehetséges intézkedést is a meghívottak elé tártak, ezekről azonban a kormányszóvivő nem akart részleteket elárulni, csupán a generikus (szabadalmi védettséggel nem rendelkező, olcsóbb, de azonos hatóanyagot tartalmazó szerek – a szerk.) program felélesztését és a korrupciót csökkentő elemek bevezetését említette. Arra a kérdésre: elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott 120 milliárd forintos megtakarítási összeg csökkenjen, leszögezte: a kormány tartani akarja magát az elképzeléseihez.
A tegnapi egyeztetésen részt vevő gyógyszerpiaci szereplők közül lapunknak – nevük elhallgatását kérve – többen azt mondták: a lehetséges intézkedések – például a generikus gyógyszerek árának csökkentése vagy egyes nagy értékű készítmények finanszírozásának áthelyezése a járóbeteg-ellátásból a fekvőbeteg-ellátásba – nem hoztak nagy újdonságot, nagy részükkel már az előző hetekben találkoztak a sajtóban. Mindannyian rendkívül rövidnek nevezték a javaslataik kidolgozására adott, néhány napos határidőt. Úgy vélték továbbá, hogy bármilyen intézkedések mellett döntsön is a kormány, az zavarokat okozhat a gyógyszerellátásban. Többségük csak kommunikációs fogásnak tartotta azt a kormányzati állítást, miszerint ekkora megtakarítást el lehet érni a betegterhek növekedése nélkül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.