
origo.hu
Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól
Elektronikus recept. A közeljövőben bevezetik a papíralapú vényeket kiváltó elektronikus receptet Magyarországon – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Hozzátette: eddig nem voltak megfelelők az egészségügyi munkaerő nyilvántartásai, nem lehetett követni, hogy eljutott-e szűrésre az állampolgár. Az ellátók nem tudták lehívni a különböző intézményekben készült MRI- és CT-felvételeket, hanem új vizsgálatokat kellett elvégezni. Ezen is változtathat az e-egészségügy fejlesztése. (MN)
Kizárólag az anatómiai oktatás részére átadható holttestekről rendelkezik a jelenleg hatályos törvény, miközben erre szükség lenne az egyetemi oktatás egyéb területein, például a patológiában vagy az igazságügyi orvostanban is. Gondot jelent az is, hogy a jelenlegi szabályozás csak a holttest egészéről szól, s nem rendezi azt a kérdést, hogy átadható-e a holttest valamely része, szerve anélkül, hogy a tetem egészét átadnák. Ráadásul a szerv és szövet külföldre szállítását is csak bizonyos esetekben engedélyezik, amelyek között az oktatás nem szerepel. Az orvostudományi egyetemek jelenlegi gyakorlata azonban azt mutatja, a hatályos jogi szabályozás mellett is távolítanak el és adnak át holttestből szerveket, szöveteket, s nem kizárólag anatómiai oktatás céljából. A módosítás ezen, jelenleg törvényi felhatalmazás nélkül végzett tevékenységre adna lehetőséget. A betegnek most joga van halála esetére rendelkezni a holttestét érintő beavatkozásokról, így megtilthatja az oktatás céljából történő szerv- és szöveteltávolítást, ami megmaradna.
Az új törvénymódosító csomagban bővíteni próbálják azon teák forgalmazási lehetőségét, amelyek növényi vagy hagyományos növényi gyógyszernek minősülnek. A patikán kívüli gyógyszerforgalmazásra jogosult üzletek e termékeket nemcsak zárt szekrényből, hanem szabadpolcról is árusíthatnák. Az uniós tagságból eredő kötelezettségnek eleget téve a magyar szabályozás ugyanis előírta, hogy 2011. március 31-ig lehet kérni a növényi összetevőt tartalmazó gyógyhatású készítmények gyógyszerré minősítését. Ha ezt a határidőig nem kérik, az addig legyártott készletek gyógyhatásra történő hivatkozással lejárati idejükig, legfeljebb 2013. március 31-ig forgalmazhatók. Ezután a terméken nem lehet feltüntetni a gyógyhatást, hiszen ez, az uniós szabályozásnak megfelelően, csak a gyógyszereknél lehetséges.
A napjainkban elharapódzó „oltásmegtagadó mozgalommal” indokolja az egészségügyi államtitkárság az elhalasztott védőoltással kapcsolatos teendők változtatását. Vagyis annak elhalasztásáról, illetve pótlásáról a kezelőorvosnak az egészségügyi államigazgatási szervet írásban értesítenie kell. Így a hatóságok név szerint értesülnek arról, ki nem kapta meg a védőoltást.
Módosítanának a kötelező továbbképzésen. A szakdolgozóknak miniszteri rendelet írta elő, hogy ha a munkavállalóra irányadó nyugdíjkorhatár eléréséig 5 évnél kevesebb idő van hátra, mentesül a továbbképzés alól. Ez a mentesség megszűnik, ami hátrányosan érinti az idősebb egészségügyiseket, akiknek a közeljövőben jár le a működési nyilvántartása, amit kötelező továbbképzéssel tudna meghoszszabbítani. Így az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek mellett a szakdolgozókra is az egészségügyi törvény előírása lesz irányadó: 2011. január 1-jétől 75. életévük betöltését követően mentesülnek a továbbképzési kötelezettség alól.
Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Olyan reklámot csinál Brad Pitt Magyarországnak, amilyet még nem látott a világ
Felkavaró tragédia: elsüllyedt egy csónak a csádi tavon, rengeteg a halott
Devizahitelek: súlyos hiba lenne minden adósnak kártérítésben bízni
Jót nevetne a kispesti balos polgármester elhunyt párttársa sértegetésén + videó
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
Kaja Kallas kijelentésén röhög egész Oroszország + videó
Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.