A vászon szerelmese

A Hajó Magazin szombati számában interjú jelent meg A vitorlázás legendái – Litkey Bence címmel. Ugyanezen a napon Litkey Bence, a vitorlázás legendája meghalt. Balatoni verseny közben, egy győztes futam után, a következő rajtjára várva, a hajó kormányánál. Megrázó és különös halál, ha lehet azt mondani, felemelő végzet. Mintha a megfejthetetlen élet maga szerkesztette volna ezt a szomorú lapszámot, írta volna ki ezt a gyászos versenyt…
Litkey Bence különös ember volt, vagy talán így pontosabb: rendkívüli. Karnyújtásnyira a hetvenhez is rendíthetetlenül versenyzett. Mi az, hogy, de még mennyire! Tele volt tervekkel, hajóját csinosítgatta, készült a bajnokságra, öntötte magából az ötleteket, minden érdekelte, s ő mindenkit érdekelt. Mint Tihanyhoz az apátság, úgy tartozott a tóhoz. Része volt. A Litkey Bence, az öreg Litkey… Merthogy voltak, vannak még Litkeyk a tavon. Bence testvérével, Balázzsal bajnokságok sorát nyerte, idősebbik fia, Farkas kilencszer győzött Európa legnagyobb tókerülő versenyén a Kék Szalag-díjért. Legifjabb fia ott állt fölötte a halálhajón…
Szertelen volt világéletében, már kisdiákként nagy csibész, aki ötvenhatban – tizennégy évesen – puszta kalandvágyból nyugatra szökött, s csak hét év után jött haza. Akkor aztán mindjárt beleszeretett a festészetbe – vitorlavászon után a festővászon. Mert a bohém ember már ilyen, a múzsával is jegyben jár… Amit Bence csinált, abban vakon hitt. Sóhajtva mondom: halálosan. A posztumusz interjúban mondja: „Lelke van a hajónak.” Ahogyan abban is biztos volt, hogy hajózni kell. Navigare necesse est. Hát persze.