Bauer elemzi Trianont

Bauer Tamásnak is fáj Trianon, csak neki másképpen fáj, mint nekünk. Bauernak azért fáj, mert a trianoni megemlékezések őt mindig rádöbbentik, mennyire szamár a magyar, és mennyire rosszul értelmezi 1920. június negyedikét. „Nem gondolom, hogy a trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne” – írja az évfordulóra a volt SZDSZ-es ember Különvélemény jeles napokon címmel a Galamus-csoport hírportálján. (Békeszerződést ír a békediktátum helyett, valószínűleg tudatosan.) Szatyros Bauer (örökké mindenféle szatyrokat cipel, talán költözni készül) egyetért az ország megcsonkítóival; számadatokkal, statisztikákkal érvel mellettük, ésszerűnek tartja a trianoni határokat. Végtelenül aljas az írás. Hát persze, hogy Orbánba is beleharap: „A »nemzeti összetartozás« jelszava nemcsak a kőkemény realitást tagadja, de harcias igénybejelentés is: ha területi igényeket nem lehet támasztani, a Fidesz »lakossági igényeket« támaszt (…), szembeállítja őket (a határon túli magyarokat) azzal az állammal és polgári közösséggel, amelyben élnek, megakasztja integrálódásukat abba a társadalomba”.
Mihez kezdjünk egy ilyen cikkel, egy ilyen emberrel? A leghelyesebb talán, ha semmit. Bauer (Szatyros) Tamás provokál. Bauer és társai mindig provokálnak, ha nem ők vezényelnek – ez lételemük, ebből élnek. Most meg, hogy erősödni látszik a nemzet, és többször szól a Himnusz, ijedten lépnének a fékre – merjünk kicsik lenni! –, csakhogy már nem ők ülnek a volánnál. Kínos. Így aztán csak beszólnak: Trianon, hehehe, nemzeti összetartozás, hehehe… Bauer és a magyar történelem…