Lacikonyhák sora a pécsi székesegyház mellett, a Barbakán tövében: középen színpad, a színészzenekar muzsikája adja meg az alaphangulatot. Régi és kevésbé régi fülbemászó slágerek szólnak, erőteljes hangosítás mellett, tán még a püspök is ezt kapja kísérőül estebédje mellé.
A tér egyik háza előtt lassanként kisebb tömeg gyűlik össze, Zsótér Sándor lakásszínházi előadására várnak, némi aggodalommal. A homlokráncoló gondterheltséget a szabadtéri zene ide-oda kúszó hangjai váltják ki elsősorban: élvezhető lesz-e Brecht Ungár Júlia által újrafordított darabja, a Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban? A várakozók mintegy harmada nem jut be, a házban a játék érdekében limitált a közönség. Aztán becsukódik a belülről és kívülről is szép kiképzésű ház nagykapuja. Útjára indul, s lassan a nézők hátán is felkapaszkodik a jeges félelem. A pincétől a félig-meddig, ám nagyjából mutatós bútorokkal berendezett szobákon át egészen az udvarig követik egymást az epizódok. A hétköznapi fasizmus – Mihail Rommal szólva – itt az uralkodó klíma, ezt követi a címben is jelzett „macskajaj”. Azaz a másnapos, szorongós gondolatokból és rossz közérzetből összegyúrt állapotból következő kiútkeresés; valaminek a tudatosan vállalt elutasítása.
Kinyílik a nagykapu, az utcán változatlanul zajlik az élet, s miközben hazafelé ballagok, Brechtről Pintér Béláék Szutyok című, a fesztivál versenyprogramjában szereplő darabja, a benne felsejlő vérmítosz, a kemencében a friss kenyérrel együtt megsülő gonosz lelkületű, a politika mocsarába tévedő címszereplő és környezete tragédiája jut eszembe. Rokon ez a Zsótér-rendezéssel, de a Nemzeti megrendítő, korábban sok vitát kiváltó Mohácsi-opusával, a Pécsett tegnap játszott Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik a semmiségbe című, a markáns XX. századi korszakokon átívelő munkával. A János vitéz bemutatójára készülő színjátszókat egy kisebb verekedés után a szovjet katonák a gulágra hurcolják. A három felvonás a népszerű Kacsóh Pongrác-féle daljátékot idézi, ám vidám befejezés nélkül, hasonlóan, ahogy legutóbb a Nemzetiben játszották Kukorica Jancsi történetét, a népszínmű eredeti változatához közelítve.
Tegnap este a versenyprogramokon kívül Peter Pavlac Dolcsaja vitáját láthatták az érdeklődők. A főhőst, a keményen alkoholizáló Brezsnyev lányt, Galinát ugyan hiteles erővel jelenít meg Csákányi Eszter, ám maga a rendezés meglehetősen félresikeredett; képtelen visszaadni azt, amit kopírozni kíván: a Galináról készült egykori, megrendítő portréfilm atmoszféráját.
A kedves, családias hangulat a horogkeresztes incidens ellenére egyelőre kitart: legalábbis a színházi élet körül folyó viták hullámai még nem érték el itt a felszínt. Komoly beszélgetések persze a program szerint is várhatók. Előbb arról lesz szó Márta István, Vidnyánszky Attila, Máté Gábor, illetve az alternatívoktól Szabó György és Erdős Balázs részvételével, van-e színházi lét a kőszínházakon kívül, majd Márta István, a POSZT művészeti vezetője csütörtök délutánra a fesztiválról való közös gondolkodásra hívja a nemcsak a kulturális ünnep színházi résztvevőit, a szakmai szervezeteket, hanem a közönséget is.
origo.hu
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram
