George Best, a legjobb, az ötödik Beatle

Tegnap volt hatvanöt éve, hogy 1946. május 22-én, Belfastban megszületett George Best, aki öt és fél éve nincs már közöttünk. Az egykori aranylabdás és a Manchester Uniteddal BEK-győztes északír világklasszist az alkohol vitte el, ami sok más labdarúgónak is megédesítette, majd -keserítette az életét.

Váczi már csak cigizik. Az alkohol a magyar labdarúgók életéből sem hiányozhatott, a klasszikus példa Törőcsik Andrásé, aki Besthez mérhető népszerűségnek örvendett idehaza a hetvenes-nyolcvanas években, a tehetsége sem törpült el mellette, viszont az életvitele is hasonlított, így karrierje 45 válogatottsága, 3 bajnoki címe ellenére csonkának mondható. Tavaly egy túlitalozott éj után elesett, vérömleny keletkezett az agyában, hónapokig volt kórházban. Sorsa ezek után szerencsére Gerd Mülleré felé látszik billenni, volt klubja, az Újpest felkarolta, áprilistól utánpótlás-koordinátorként alkalmazza. Váczi Zoltán is legenda a maga nemében, pedig csak kétszeres válogatott 1998-ból, viszont részegen is tudott három gólpasszt adni a Fradi ellen. A 45 éves, egykori pengés középpályás esete kirí a többi közül, egyrészt, ahogy érdeklődésünkre elmesélte, magától letette a poharat, másrészt sosem szerette az italt: „Csak a feszültséget vezettem le vele, de amikor kikerültem az NB I-ből, már nem volt rá szükségem, tizenkét éve egyszerűen elhagytam. A cigit nem, az már megmarad örökre. Mindkettőt korán kezdtem, pedig a pia nem is ízlett, de például Békéscsabán közösségteremtő erőként működött. Ám mivel csak én vallottam ezt be, rólam terjedt el, hogy iszákos vagyok, pedig nem tartoztam a legrészegesebbek közé. Azért amikor aláírtam a Vasashoz, jól berúgtam, s másnap nem is akartam játszani a Fradi ellen, de reggel a vezetők további italok mellett meggyőztek. Így egy órás zuhany után, még részegen csereként beállva adtam három gólpasszt, 5-2-re nyertünk.” Váczi Angyalföldön már kevesebbet alkoholizált, mert elmondása szerint nem volt rá igény a csapat részéről, csak félévente eresztették el magukat. „Azonkívül nem nagyon ittam, amikor a szurkolókkal beültünk valahová, inkább kávéztam. A cigi miatt próbálkoztak velem az edzők, de amíg jöttek az eredmények, s a terheléses teszteken jobb eredményeket értem el, mint a többség, békén hagytak. Gellei Imre jól kezelt, vele azért volt konfliktusom, mert kitalálta, hogy a padról figyeljem ki az ellenfelet, s csak csereként szálljak be. Így nyertünk kilencszer egymás után 1-0-ra, de én megőrültem, mert nem csak félidős játékosnak tartottam magamat.” Váczi a Vasas mellett a Honvédot, az FTC-t, s egy iráni túrán a válogatottat is megjárta. A levezetése olyan jól sikerült, hogy maradt a versenysúlyánál, legutóbb a Halásztelek ellen még beszállt az általa edzett Pest megyei I. osztályú Erdőkertesbe. „Utolsók vagyunk, de engem még csak süllyedő hajóra hívtak. Nem baj, folytatom a fiatalítást, és a fiúkat szigorúan fogom: sok edzés, semmi pia. Kevés az olyan ember, mint én, hogy az ital növeli a teljesítményemet. Most is húszévesnek érzem magam, de nem bulizom már. Otthon ülő típus vagyok.”

Akinek lehetősége és kedve van, az nézzen meg az interneten egy-két kopott kópiát George Bestről. Így nem tartja már annyira légből kapottnak a félig tréfás, félig komoly „Maradona good, Pelé better, George Best” mondást, s közben stílusa alapján egy mai világklasszisra ismerhet az északír legendában: Lionel Messire. Csak éppen Best magasabb, nem bal-, hanem jobb-, vagy inkább kétlábas, s életvitelében szöges ellentéte volt a mai Barcelona profi visszafogottságot mutató argentin zsenijének.
Pedig ő is géniusz volt, Bob Bishop, a Manchester United játékosmegfigyelője 1961-ben ezt jelentette Belfastból az akkor 15 esztendős srácról: „Azt hiszem, zsenit találtam.” Az északír főváros Stormont kerületének büszkesége két év múlva bemutatkozott az MU-ban, s gyorsan megragadt ott, 19 évesen szerezte első bajnoki címét a gárdával. Miután összeállt a Dennis Law–Bobby Charlton–George Best támadótrió, jött az 1968-as BEK-diadal, neki pedig az Aranylabda. „Best a világ legjobb játékosa” – nyilatkozta Pelé, s állításával sokan egyetértettek.
George Best a labdarúgás első, mai értelemben vett sztárjai közé tartozott, népszerűsége vetekedett a könnyűzene legnagyobbjaival, nem véletlenül hívták többek között az ötödik Beatle-nek. Ehhez persze nemcsak gombafrizurájával és játéktudásával, hanem sármjával, intellektusával, aranyköpéseivel, no meg bohém életmódjával is hozzájárult. Ismertségben, reklámértékben ő volt a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének Cristiano Ronaldója és David Beckhamje együttvéve. (E két focista egyaránt viselte később az MU Best által legendássá tett 7-es számú mezét.) Utazási irodák extra profittal szerveztek autóbuszos túrákat a házához.
S most jön a de, ami miatt ereje teljében, 28 évesen, 361 meccsel és 167 góllal a háta mögött el kellett hagynia a Vörös Ördögöket, majd néhány komolytalan próbálkozás után magát a futballpályát is. Nem bírt a vérével, a trénerek pedig nem bírtak vele. Hedonistaként habzsolta az élvezeteket a gyepen kívül is. Sokszor citált mondása beillik ars poeticájának: „A pénzem nagy részét piára, nőkre és kocsikra költöttem. A többit elherdáltam.” 1970-ben azért került ki egy időre az északír válogatottból (amelynek mezét 1964 és 1977 között 37-szer viselte, világversenyen soha), mert sárral dobta meg a játékvezetőt; egy másik bíró kezéből kiütötte a labdát, ezért egy hónapos eltiltást kapott. Utóbbi eset főképp az utójátéka miatt emlékezetes, visszatérése utáni első meccsén a bizonyítani akaró Best az FA-kupa 5. fordulójában hat góllal terhelte meg a Northampton hálóját a 8-2-es manchesteri siker során.
Ám ahogy telt az idő, csak a botrányok maradtak meg, a bizonyítási lehetőség és kedv már nem. Az 1971–72-es idényben 40 bajnokin szerepelt, a következőben már csak 19-en, majd a búcsúidényében csupán 12-n. Kényszerű távozása kapcsán játékostársai, például Bobby Charlton később lelkiismeret-furdalással küzdöttek, mondván, ha megértőbben viszonyulnak Besthez és kicsapongásaihoz, megpróbálják őt egyedi módon kezelni, talán másképpen alakul az élete. Ám az északír klasszis már rálépett a maga útjára, amely lefelé vezetett. Manchester után vagy tucatnyi helyen fordult meg az angol és skót sokadosztálytól Amerikán és Ausztrálián át Hongkongig, míg 1983-ban végleg szögre akasztotta a rendszeresen amúgy sem használt stoplist.
Ekkorra már elmulatta az összes pénzét, a búcsúmeccséből összejött bő hetvenezer fontnak is hamar a nyakára hágott. Ittas vezetés és hatósági személy elleni erőszak miatt megjárta a börtönt, majd az elvonókúrákat is, eredmény nélkül. Tévékommentátorként dolgozott, amikor éppen tudott, 2002-ben májátültetésen esett át, de mivel nem mondott le az italról, sokáig nem tudta odázni a véget. Ennek közeledtét 2005 októberében veseelégtelenség jelezte, ekkor Best bemutatta élete utolsó, leglátványosabb „cselét”: kórházi ágyán lefényképeztette magát, s a sárga bőrű, aszott emberi roncsról készült fotó „Ne halj meg úgy, mint én!” szalagcímmel megjelent a News of the World című, nagy példányszámú londoni bulvárlap címlapján. A kép szereplője, a labdarúgás egyik halhatatlanja hivatalosan tüdőgyulladás és belső vérzések következtében hunyt el. Pedig mondhatjuk, magát emésztette el tettestársa, az alkohol segítségével.

Az egyiknek sikerül… A labdarúgásban nem George Best az egyetlen, aki az alkohol rabjává vált, de míg neki a vesztét okozta, akad, aki kilábalt a delírium tremens szorításából. A nemzetközi szövetség (FIFA) 2004-ben kiadott Top 100-as futballistalistáján közvetlenül a 19. Best előtt áll német kortársa, Gerd Müller. A 62 válogatott meccsén 68 gólt vágott Nemzet Bombázója momentán a Bayern Münchenben szereplő névrokonával, Thomas Müllerrel reklámozza a természetesen Müller márkájú gyümölcsjoghurtot a német médiában. Pár éve még hitelesebben alakított volna egy szeszesital-hirdetésben, de elmondása szerint az alkohollal „kiegyezett döntetlenben”, volt bayernes csapattársai segítségével, újra a klubhoz tartozva visszatért a helyes útra. Az Arsenal 66-szoros válogatott kőkemény védőjének, Tony Adamsnek is sikerült mindez, előbb bevallotta szenvedélyét, aztán kikúrálta, majd alapítványt hozott létre sorstársai megsegítésére. Az 57-szeres válogatott, szintén angol Paul Gascoigne egyelőre George Best útját járja, többször letartóztatták ittas vezetésért, botrányai oldalakat töltenének meg. Róla maga Best is megemlékezett: „Egyszer azt mondtam Gazzának, hogy az IQ-ja kisebb, mint a mezszáma. Erre megkérdezte, mi az az IQ…”