Kémek reneszánsza

Minden érintett szakértőnek az a határozott véleménye, hogy a második világháború óta nem nyüzsgött ennyi spanyol és külföldi ügynök a katalán országrész székhelyén, Barcelonában. A La Vanguardia minapi cikke röviden úgy írta körül az érintett országokat, hogy mindazok képviseltetik magukat itt és most, akik elszenvedik vagy gerjesztik a dzsihádista terrorizmust.

Katalónia már csak azért is elsőrendű fontosságú terület ebből a szempontból, mert azon túl, hogy ide tartanak a törvényesen és illegálisan is az Afrikából – Marokkóból, Tunéziából és Algériából –, de Pakisztánból és Bangladesből is érkező bevándorlók, a titkosszolgálatok azt gyanítják, hogy a radikális iszlamisták innen is toborozzák a jelentkezőket öngyilkos merényleteikhez. Az az oka az újabb keletű érdeklődésnek, hogy négy éve ugyancsak ez a lap írt egy mellbevágó cikket róluk, és az elemzés nehéz helyzetbe hozta az országrész hatóságait. Előbb tagadni próbálták, majd a sikeres razziák igazolták az aggodalom okát, különösen 2008. január 19-én, amikor csak órákon múlt, hogy sikerült meghiúsítani főleg pakisztáni szélsőségesek merényletét a barcelonai metróban. Akkor sok jelentést írtak, amelyeket pár hónapja megszellőztetett a WikiLeaks, a most már érdekességét elvesztő oknyomozó hírportál. Ezért a spanyol és a külföldi hírszerzések gyakori találkozókat is szerveztek, például azt a néhány napja véget érő megbeszélést, amelyen a katalóniai helyzetet tárgyalták meg.
Jellemző a helyzet súlyosságára, hogy rövid időn belül megtízszereződött a spanyolországi rendfenntartók és ügynökök létszáma. Íme, néhány ügynökeivel jelen lévő ország: a leginkább érdekelt két szolgálat a helyi hírszerzésen (CNI) kívül az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az izraeli Moszad, de itt vannak a marokkói titkos ügynökök, az algériai katonai elhárítás emberei, aztán fontossági sorrendben az indiaiak, pakisztániak, irakiak, irániak, de a polgárháború miatt most jóval kevesebb a líbiai hírszerző. Az arab vagy muzulmán országok hatóságai hivatalosan fedőszervekkel figyelik saját közösségeiket és próbálják beazonosítani a szalafita csoportok tagjait. A nyugati államok emberei hasonló módszerrel dolgoznak, csak ők a különböző szélsőséges csoportok közötti lehetséges kapcsolatokat keresik. De a kérdés olyan kényes, hogy államérdekre hivatkozva senki nem tér ki a részletekre.