Megállított gazdasági leszakadás

Úgy tűnik, a magyar gazdaság szinte egyedüliként válik le attól a régiót jellemző gazdasági trendtől, amely a megszorítások csapdájából nem volt képes kitörni. Akkor is üdvözlendő ez a változás, ha az átütő növekedés kézzelfogható tényei még igazából nem érzékelhetők, de legalább elmozdultunk a mélypontról. A mennyiségi értelemben vett eredményes fiskális konszolidáció ugyan egy csapásra nem járult hozzá a gazdasági növekedéshez (így a nagyobb mértékű foglalkoztatáshoz, vagy a mindenki számára áhított és nem csak a szűk keveseknek megteremthető optimális életkörülmények feltételeinek eléréséhez), mégis előrelépés, hogy a gazdasági növekedés potenciálja immár nem pusztán hitelektől függ. Nem szükséges unos-untalan hangsúlyozni, hogy ha egy ország tartósan hitelből él, előbb-utóbb bekövetkezik az a helyzet, hogy a belföldi jövedelemtulajdonosok szinte mindegyike fedezetlen devizapozíciók áldozatává válik.
Az igazi kérdés nem is csak a devizahitelek mértékéből származik, hanem inkább abból, hogy a belföldi jövedelemtulajdonosok közötti megoszlás valójában milyen jellegű. Napnál világosabb ugyanis, hogy a devizahiteleket is csak úgy érdemes mérsékelni, ha közben olyan forinthitel-kínálattal számolunk, ami nem csupán elfogadhatóan alacsony kamatozású, hanem szelektíven beruházási célra is felhasználható. Szembeszökő, hogy erre idáig a piaci pénzügyi közvetítők önmaguk képtelenek voltak. Tudjuk, a magyar gazdaság az elmúlt években ördögi körbe került, s ahelyett, hogy rögtön a krízis elején emelték volna négy százalék körüli szintre az államháztartás hiányát, az államadósság nem csökkent. Viszont emellett legalább annak örülhetünk, hogy végre-valahára megindult a gazdasági kilábalás, s a mélyrepülés nem lett visszafordíthatatlan.
Az újraéledő recessziótól való félelemmel nem pusztán a világpiacok szembesülnek, hanem az onnan kiszoruló országok is. Mert vélhetőleg középtávon is megmarad a fejlődő országok növekedési többlete a fejlett országokkal szemben. Nyilván főleg amiatt, hogy eredendően nem fékezi a növekedést az a tetemes adósságteher, ami a fejlett országokat jellemzi. Még ha az utóbbiak esetében az állam adósságállományának fokozatos leépítése vitathatatlanul sok időt is vesz igénybe, hazánkban az eddiginél bátrabb és innovatívabb monetáris politika egyértelműen segítheti a belső kereslet térnyerését. Minden jelből arra következtethetünk, hogy elkerülhetetlen a devizahitelek korlátozása, hiszen szemlátomást a fedezetlen devizahiteleknek még mindig nagyobb a kockázatuk, mint például a változó kamatozású forinthiteleknek.
Ezért is érthető a devizahitelek korlátozása, mert csak így érhető el a hosszú távú árstabilitás, vagy – éppenséggel a sokszor indokolatlanul kétségbe vont – eurózónához való csatlakozás. A devizahitelek akár adminisztratív úton való korlátozása még egy nyitott, kis, felzárkózó gazdaságban is hosszabb távon eredményre vezet. Ehhez persze a költségvetési politika elkerülhetetlen szigorának érvényesülnie kell.

A szerző szociológus, egyetemi előadó