Mentő a hordágyon

A segítő szándék mellett az sem árt, ha jó fizikai állapotban van, aki közfeladat ellátására vállalkozik. Gondolok itt például a mentőszolgálat dolgozóira, akiknek azzal is számolniuk kell, hogy a helyszínre érkezvén elveri őket a sérült valamelyik hozzátartozója, netán maga a rászoruló. Nem is gondolná az ember, milyen gyakori az ilyesmi; a mentőszóvivő azt mondja, nap mint nap inzultálják a kollégáit, s az még szerencsésebb eset, ha csak szidalmazzák, leköpik őket, néha magát a gyámolító szakembert kell a hordágyra tenni. A hőzöngők leggyakoribb panasza, hogy szerintük késve jött a mentőautó, de van, aki azért háborog, mert még nem akarja befejezni éppen zajló ökölpárbaját. Elterjedt a szemlélet, miszerint a kiérkező egészségügyiek elsősorban kívánságokat teljesítenek, amolyan szállodai londinerek; nem ritka, hogy előírják az orvosnak, milyen gyógyszert adjon be, a sofőrrel pedig közlik, melyik kórházba lesz a fuvar… Nem rózsásabb a helyzet a pedagógusfronton sem… Nem ritka az a gyakorlat, hogy a kedves szülő utólag az iskolakapunál „egyeztet” a pedagógussal a gyermek érdemjegyeiről. A jó fizikum itt sem árt.
Megoldás? Csak ötletek vannak. Legalább mi magunkban ne tegyünk kárt, rakjuk le a cigarettát, a poharat, a fecskendőt, kapcsoljunk el az erőszakcsatornáról, ne együnk mosatlan gyümölcsöt… Végezzünk fekvőtámaszokat!