Reagan az obeliszkre tekint

Eddig sem volt könnyű helyzetben az idegenvezető, ha a budapesti Szabadság téri szovjet emlékműről kellett magyaráznia a turistáknak, hát még most, hogy az obeliszk közelében felavatták Ronald Reagan néhai amerikai elnök szobrát. Annak a politikusnak a bronzalakját, aki térdre kényszerítette, legyőzte a Szovjetuniót. (Vagy ahogyan ő nevezte: a Gonoszt.) Mit is lehetne mondani ilyenkor egy szalmakalapos, fotózó, kíváncsi idegennek? Hogy mindkettőt szeretjük, a szovjet hadsereget is és a Szovjetuniót leteperő amerikai elnököt is? Vagy hogy az egyiket muszájból építettük, a másikat meg szabad akaratból? Ez utóbbi ugyan magyarázná a kettősséget, de akkor meg érkezne a következő kérdés: és akkor most miért nem bontjuk le a muszáj-emlékművet, ha már nincs muszáj-helyzet? Ennek elemzésére már aligha vállalkozna az idegenvezető, meg aztán ez nem is feladata…
A hála és emlékezetkiesés Szabadság téri obeliszkje eddig is darázsfészek volt – Reagan elnök jöttével még inkább az lesz. (Hát még, ha Mindszenty József is szobrot kap a téren – a bíboros-hercegprímás itt, az Egyesült Államok közeli nagykövetségén töltött tizenöt évet a Kádár-korban.) Az 1946-ban felállított, mind nyomasztóbb obeliszk áthelyezése két évtizede napirenden van, eltávolítása csupán diplomáciai kérdés. Csupán. Putyinék alighanem presztízsből ragaszkodnak hozzá – nekünk már a tér elnevezése okán is bántó… Régi megfigyelés: az erőltetett szobrok az erőszakot dicsőítik. A szívből állítottakat szívelik. Ezt kellene valahogy lefordítani a turisták nyelvére. Mi már értjük. Megtanultuk.