A szerzett jog is visszavehető

A mozi, a kozmetika és a tekézés. Látszólag ezen fogalmak távol állanak egymástól, de ha figyelemmel kísérjük az utóbbi napok sajtóhíreit, könnyen megfejthetjük az összefüggést. Pintér belügyminiszter ugyanis oda nyilatkozott a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíja kapcsán, hogy a havi 220-240 ezer forintos szolgálati nyugdíjat kapó rendőrnek, ha családja van, a gyerek naponta moziba jár, a feleség hetente háromszor kozmetikushoz, a nyugdíjas férj pedig tekézik. Ezt tovább nem tudja finanszírozni a költségvetés. E témában a lényegbe vágó kérdést nem tette fel senki. A választópolgár – akit közvetlenül e téma nem érint – döntően egyetért azzal, és helyesli a kormány lépéseit, hogy nem engedhető meg, miszerint 40–45 éves, életerős emberek nyugdíjból éljenek, és az ilyen ügyeket felül kell vizsgálni.
Megengedhetetlen hátrányos megkülönböztetés ugyanis a nem rendvédelmi munkavállalókkal szemben, hogy míg ők 25 év szolgálat után számukra nagyon is kedvező nyugdíjkiszámítás után elmehetnek szolgálati nyugdíjba, addig csak sokkal hátrányosabb, ha úgy tetszik, szigorúbb feltételekkel jogosultak – persze nem szolgálati – nyugdíjra a civilek. Még nem hallottam feltenni azt a kardinális kérdést az illetékeseknek, hogy a Horn-kormány által bevezetett, az érintettek számára nagyon is kedvező nyugdíjat egyáltalán mi indokolta, melyek voltak azok a speciális és alapos okok, amelyek ilyen megkülönböztetést igényelnek? A probléma forrása ugyanis erre vezethető vissza! Teljességgel érthető és támogatható az érintettek prüszkölése ellenére is, hogy a kormány lépni akar, és úgy látszik, lépni is fog. Az azonban már kevésbé érthető, hogy az 1998-ban hatalomra kerülő első Orbán-kormány számára akkor, négyéves ciklusa alatt miért volt elfogadható a bevezetésekor is igazságtalan és diszkriminatív rendvédelmi szolgálati nyugdíj, és miért csak most, 13 évvel később ébredtek fel. Elfogadhatatlan a rendvédelmiek által úgynevezett szerzett jogokra való hivatkozás. Ezzel kapcsolatban még nem hallottam visszakérdezni senkitől, hogy vajon kitől szerezték ezen jogaikat? Hát a választópolgárok által megszavazott kormánytól, nemde, vagyis aki adta, az el is veheti, itt szó sem lehet a polgári jogban ismert úgynevezett alanyi jogról. Ez csak egy félrevezető, hazug állítás.
Most 12-13 évvel a bevezetése után sokkal nehezebb megérteni az érintettekkel, hogy ez miért tarthatatlan. A háborgás, sőt tüntetés pedig azoktól – döntően a rendőröktől – nem korrekt magatartás, akiknek előbb bőven van mit seperni a saját házuk táján, majd utána lehetne apellálni. Miről is van szó a rendőrökkel kapcsolatban? A magyar rendőrség, noha a szolgálati szlogenje nagyon barátságos, jelenleg is, 20 év után is alapvetően militáns katonai fegyveres testület, csak nyomokban fedezhető fel néha a nagybetűs szolgálat. A rájuk költött sok száz milliárd forint közpénz nem áll arányban az általuk nyújtott teljesítménynyel, ami alapvető emberi tényezős problémákat takar. Ez így van a közrend, közbiztonság terén, de a bűnügyi vonalon is. A legkorszerűbb, legdrágább technika sem pótolhatja az embert, és a felkészültség, szakmai tudás, emberi kvalitások terén, különösen a vidéki kis kapitányságokon és őrsökön, nagy gondok vannak, csak erről nem beszélnek, lehet, hogy ez is államtitok?
Mint több évtizede gyakorló bűnügyi védő, állítom, hogy sok esetben a nyomozás slendrián munkájának a következménye az, hogy a bírósági szakban a bíróság kínlódva, majdnem nyomozati munkát kell végezzen, hogy tisztességes eljárás keretében megalapozott döntést tudjon hozni. Az ügyvédi titoktartás kötelez rá, hogy konkrét ügyekről ne beszéljek. Ilyen esetekben vajon miért nincs személyre szóló következménye a mulasztásoknak, felkészületlenségnek?
Más: én még nem láttam olyan, a közterületen, illetve a közlekedésrendészet által tartott ellenőrzések során, hogy egy rendőr teljesen szabályosan igazoltatott volna, ami azt igazolja, hogy még a legalapvetőbb jogszabályokkal sincsenek sok esetben – tisztelet a nagyon kevés és ritka kivételnek – tisztában, nevezetesen a hatályos rendőrségi törvényre, illetve a szolgálati szabályzatra utalok. Olyan viszont előfordult velem, hogy egy igazoltatás során magamnak kellett elmagyarázni a rendőrnek vagy az elöljárójának, hogyan is kellett volna intézkedni.
Nemcsak követelni kell, hanem teljesíteni is. A rendőr a köz szolgálja, a közhatalom gyakorlása során hozott intézkedéseinek nemhogy törvényesnek, de kulturáltnak is kell(ene) lennie. Sok esetben ez azonban csak elvárás, de nem a valóság. Valaki egyszer mondta viccesen, hogy nekünk majd akkor lesz ütőképes rendőrségünk, ha lesz ütésálló állampolgárunk. Isten mentsen meg bennünket egy ilyen rendőrségtől, bár a 2006. őszi rendőri brutalitásaira gondolva, sajnos, egy jogállamnak nevezett országban nemcsak civil, de rendőr bűnelkövetőket is láttunk.

A szerző ügyvéd