Árverezésekben él tovább a Hajdú-Bét-panama

Nyíregyházától északkeletre mesés erdő terül el. Benne-mögötte aprófalvak és kisvárosok, ahol sokat próbált emberek élnek. Jól korábban sem ment nekik, hiszen kevesebb a földjük, mint amennyiből tisztességgel meg lehet élni. Most pedig, amikor kisbirtokok óriási latifundiumokba olvadva kevesek jólétét szolgálják, még vékonyabb kenyér jut az elszegényítetteknek. A kis vagyonkákra óriási jelzálogot terheltek, a hitelezők pedig „jogos” követeléseik fejében dobra vernek minden mozdíthatót. A 2003-as Hajdú-Bét-panama kifosztott libatartói közül most hárman vannak soron.

Botos Attiláék Baktalórántháza Nyírjákó felőli végében laknak. A férfi papivadék, édesapja a városka megbecsült református lelkésze volt évtizedekig. Az alma nem esett messze a fájától, az ötvenes évei elejét taposó férfi évtizedek óta a Kereszténydemokrata Néppárt aktivistája, a helyi elnöki posztot már régen ő tölti be, s nemrég a párt országos választmányába is bekerült. Az asszonytól sem áll messze a közélet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) aktivistája. Mindketten helyben tanítanak, de szünidő lévén most a városka közösségi életét szervezik, földecskéikkel foglalkoznak, meg nagyobbik lányuk augusztusi esküvőjére készülődnek.
Botos úr homloka elfelhősödik, amikor a térség egykori szorgos gazdáiról, a Hajdú-Bét számára libát nevelő családokról kérdezem. – Azok közül, akik az ezredforduló környékén több ezer libát neveltek, éjt nappallá téve dolgoztak ahhoz, hogy a szállítóikat kifizessék, vagy hogy újabb csapat libát tudjanak tartásba fogni, erejüket meghaladó hiteleket vettek fel, ma már senki nincs talpon. Nemcsak mint gazdálkodók mentek tönkre, de ráment a magánvagyonuk és az életük is az egykori debreceni baromfifeldolgozó cég körüli felelőtlen vagyonkimentésre – mondja.
A bajba került gazdákra, köztük Kecskés Sándorékra terelődik a szó. Botos Attila felesége, Zsuzsa szomorúan említi, az idős férfi testileg-lelkileg belebetegedett a csőstől rázúduló bajokra. De nem járt másként Némethné Csubák Éva és férje, s még számos környékbeli libatartó sem Laskodtól Nyírmártonfalváig, Vámospércstől Hajdúnánásig vagy Hajdúböszörményig – sorolja. Kiderül, az akkoriban Bajnai Gordon által vezetett, a Wallis-csoporthoz tartozó Hajdú-Bét 12 milliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel, benne azt a száztízmilliót, amivel mind ez idáig adósak maradtak a néhány ezer szárnyast nevelő „kicsiknek”, a libatartóknak. Az adósságban úszó Hajdú-Bétet felszámolásba vitték, vagyonát kimentették.
A kistermelők befogadott számlával igazolt, jogos követeléseire azonban nem sikerült pénzt sikeríteni. Pedig ennek rendezésére a 2007-es gazdademonstráció leszerelése érdekében becsületszavát adta Németh Imrétől Gráf Józsefig számos neves szocialista agrárpolitikus. Ennek az egész, sok-sok ember vagyonosodását szolgáló, több tíz milliárdos panamához képest csekélyke összegnek a ki nem fizetése miatt gazdák százai kényszerültek újabb és újabb reménytelen jelzáloghitelbe, házat, istállót, földet maga alá temető vagyonvesztésbe. Olyan helyzetbe, amikor egy élet munkáját verik dobra szégyenszemre, a falu szeme láttára – derül ki Némethné szavaiból.

Dolgozni küldték őket
Kecskés Sándornak és feleségének a kálváriája is 2003-ben kezdődött azzal az ötmillió forinttal, amit nem kaptak meg az utolsó csapat hajdú-bétes liba leadásakor. A férfi már idős, megtört ember, szeme idegesen remeg, mozdulatai kétségbeesésről, bizonytalanságról árulkodnak. Felesége, Irén hasonlóan rossz állapotban van, mindketten betegek, megkeseredettek. A férfi 69, az asszony 65 éves, és azzal kell szembesülniük, hogy a néhány milliós tartozás fejében elárverezik fejük fölül a házat. – Nem bírtunk beletörődni, hogy az egy élet munkájával felépített házat a valós érték töredékére taksálta a bank értékbecslője, ezért másik szakértőt hívtunk – vág a dolgok közepébe a férfi. Egy asszony jött ki, és formátumra, tartalomra egy az egyben olyan vagyonbecslést adott, mint a bank szakértője. Amikor szóvá tettük neki, hogy ketten összesen 52 ezer forint nyugdíjból élünk, ha ilyen keveset ér az összes vagyonunk, nem fogja kijárni az adósságot, azt válaszolta, miért nem dolgozunk. A feleségemet a szívével műtötték, én agytrombózist kaptam. Mit tudtam volna erre a kérdésre válaszolni? – kérdi elkeseredve.
Az idős házaspár kisvárosi otthonától az egykor virágzó lúdgazdasághoz megyünk. Először a 26 millió forint költséggel megépített új istállót érintjük. Bár az épület több mint fél évtizede készen áll, még mindig „új” szaga van. Hogy is ne lenne másként, amikor soha nem volt benne egy darab jószág sem. Csak egy traktor árválkodik benne, állapotáról látszik, hogy azt sem használták túl sokat az utóbbi időben.

Jelzálog az istállón is
– Mire ezt tető alá hoztuk, bedőlt a Hajdú-Bét, majd felszámolták a nyírgelsei víziszárnyas-feldolgozó üzemet, nem kellett már a liba. Ráadásul az eredetileg megítélt 35 százalékos támogatásunkat is megfelezték, majd el is vették, mert nem lettünk időben kész a beruházással – mondja a férfi.
Az új istállón is jelzálog van, a 13 milliós „becsérték” csaknem felével, hétmillióval terhelték meg. De hétmilliós jelzálogot tettek az idős házaspár házára is. Az ingatlant harmadjára próbálták elárverezni, de nem akadt rá vevő. A baktalórántháziak azt mondják, Kecskéséket mindenki ismeri, tiszteli és sajnálja, így nem fér rá a helybéliek arcára a licitálás. – Mi lesz, ha jön egy idegen, s nem törődik a város lelkiismeretével? – veti fel kétségbeesetten Kecskésné.
Némethék hasonló cipőben járnak: nekik 3,5 milliójuk bánta a Hajdú-Bétbe helyezett bizalmat. Akkor fogtak ugyanis újabb ötezer liba nevelésébe, amikor az előző csapat árát még nem – s azóta sem – kapták meg a „libaintegrátoroktól”. Ők is hitelből hitelbe menekültek. A nehézségekre nehézségek jöttek, balesetben meghalt tízéves fiuk, a féri lerokkant, a nő állás nélkül maradt. Az asszony nem hagyta magát, újabb és újabb papírokat szerzett pedagógusi diplomája mellé, németből nyelvvizsgázott, s most ez ad neki megélhetést. Keresete azonban kevésnek bizonyul a nyomasztó hitelterhek finanszírozásához. Náluk is harmadszorra volt árverés, az ő házuk sem kelt még el, de ha nem találnak új forrást, el kell hagyniuk az otthonukat.

A negyedik árverés előtt
A Baktalórántháza vonzáskörzetében élő gazdálkodó nem vállalja, hogy névvel nyilatkozzon. Azt mondja, olyan helyhez köti a megélhetés, ahol a főnök „renomérontásként” értékeli, hogy ilyen helyzetbe került, s arról beszélni is akar nyilvánosan. Annyit elmond, ők több tíz millióval úsztak el a ki nem fizetett libák miatt. A házuk ugyan nagy, de a kamatokkal felturbózott tartozást akkor sem járja ki az ára, ha a negyedik árverési próbálkozás esetleg mégiscsak sikeresnek bizonyul – összegzi az egykori ludasgazda.
Némethné Csubák Éva, a KÉSZ helyi vezetője azt mondja, nem értik, hogy nem lehet nyomára bukkanni annak a pénznek, ami a Hajdú-Bétből eltűnt, s aminek hiánya most összeomlással fenyegeti életüket.