Egyirányú rasszisták

Július 22-én délután fél négykor Oslóban, a norvég főváros kormányzati negyedében bomba robbant Jens Stoltenberg miniszterelnök irodája és más kormányzati épületek tőszomszédságában. A robbantásnak nyolc halálos áldozata lett. Tíz ember életveszélyes sérülést szenvedett. Mintegy két órával később a tettes, a 32 éves Anders Behring Breivik komppal megérkezett az onnan 40 kilométerre fekvő Utoya szigetére, és vérfürdőt rendezett a kormányzó norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének táborában. A rendőrnek álcázott terrorista 69 embert gyilkolt meg.
A vérengzés után világszerte a legtöbb médium reflexszerűen az iszlám dzsihadistákat vádolta. Jellemző az amerikai neokonzervatívok ideológiájának a tényeket felülíró erejére, hogy amikor kiderült, a főként szőke, kék szemű norvég fiatalok mészárosa szőke, kék szemű norvég volt, nem bocsánatot kértek, hanem továbbra is az „iszlám terrorizmus” veszélyére figyelmeztettek.
A világsajtóban azóta elemzik véleményformálók – homlokegyenest egymásnak ellentmondóan – a merénylő tettének indítékait és a több mint másfél ezer oldalas, részben önálló, részben más forrásokból összeollózott „kiáltványának” legapróbb részleteit, azokból messzemenő következtetéseket vonva le. Mintegy „megértve” őt.
Az kétségtelen, hogy a szabadkőműves-barát Breivik a támadás napján a világhálóra feltett európai függetlenségi nyilatkozata azt mutatja, hogy gyűlölte az iszlámot, jócskán magáévá tette a – mint írta – „szélsőjobboldali cionizmus” eszményét, gyűlölte a multikulturalizmust és a kulturális marxizmust, éltette a szerb paramilitarizmust, valamint meg akarta őrizni a maga képére formált keresztény Európát.
Hogy ez az ideológia mennyiben hasonló egy hazai párt vagy netán valamely hazai szekta ideológiájára, azt döntse el az olvasó. Az is látható, hogy mennyien igyekeztek kihámozni Breivik tettéből és kiáltványából a saját pecsenyéjüket. Feltűnő az is, hogy főként azok, akik eddig évtizedek óta a rasszizmus átkával voltak elfoglalva, milyen rokonszenvvel fogadták Breivik rasszista iszlámgyűlöletét, melyről később.
Némi higgadtság azonban rendjén való. A norvég merénylő esetében legalább annyira, mint azon esztelen al-Kaida-merényletek után, amelyeknek kizárólag muzulmán áldozatai voltak. Vajon – józan ésszel belegondolva – mennyire segítette elő a norvég polgárok lemészárlása Breivik küzdelmét „Eurabia” megvalósulása ellen?
Talán emlékszünk még arra, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően – amelyek kivitelezésével vádolt csoport vezetője az egyiptomi–szaúdi állampolgárságú Mohammed Atta volt – az amerikai sajtóban és ennek nyomán a nyugati médiában tilosnak és szentségtörésnek számított a támadásokat végrehajtók indokairól egyáltalában még kérdést is feltenni. Főként azután, hogy a Fehér Házban leszögezték: a terrortámadás mögött az Egyesült Államokban uralkodó szabadság iránti gyűlölet és irigység áll.
Talán emlékszünk arra is, hogy Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének a szeptember 11-i merénylet után az a megjegyzését, hogy a terrortámadások oka az amerikai globális politika és a palesztin megszállás, mekkora felháborodás fogadta. Most, amikor Francesco Speroni, a „szélsőjobboldali” Lega Nord – Berlusconi koalíciós kormányának tagja – politikusa azt mondta, hogy „Breivik eszméi a nyugati civilizációt védik”, a felháborodás mintha kisebb mértékű lenne. Speroni nyíltan kimondta azt, amit a nyugat-európai szélsőjobboldali pártok néhány éve gondolnak és más alkalmakkor ki is mondanak azóta, amióta felszálltak az iszlámgyűlölet vonatára. E pártok úgy gondolják, a média megbocsátóan kezeli őket, a szélsőjobboldali jelzőt lefelejti nevük mellől, sőt még kormányzati szerepüket sem támadja, ha „csupán” a muzulmánokat gyűlölik, egyben hitet tesznek Izrael mellett. (Hogy valóban jól kalkulálnak-e, szintén döntsék el az olvasók.)
Csakhogy a rasszizmus az rasszizmus. Az antiszemitizmussal eddig nem vádolt, dél-afrikai/amerikai Roger Cohen, a New York Times egyik vezető publicistája lapjának augusztus 1-jei számában A raszszista pestis című cikkében egyértelművé teszi: „Az európai és amerikai muzulmángyűlölet feltörekvő politikai iparág. Mérgező, veszélyes és rasszista.” Majd ezt írja arról, hogy egyik válfaja mögött ki áll: „Andrea Elliott kollégámnak köszönhetően tudjuk, hogy az Egyesült Államokban ki hangolja össze a sikeres saríaellenes kampányt, amit egy David Jerushalmi nevű haszid zsidó vezet. Szerinte „a fajok közötti alapvető különbségek genetikaiak”. (A saría az iszlám vallási törvény.)
Érdemes ezzel összevetni azon megbékélésre törekvő szavakat, amelyeket Ahmet Davutoglu török külügyminiszter mondott Trondheimben Gizem Dogan, Breivik egyik kevés nem norvég „származású” áldozata ravatalánál. Az angol nyelvű török Today’s Zaman szintén tegnapelőtti száma idézi az Isztambulban született 17 éves török–norvég lányt búcsúztató szavait: „Gizem emlékével a török és a norvég nép örökké testvérekké váltak.” Majd Davutoglu arra is emlékeztetett, milyen sok humanitárius területen működik együtt a két ország, és példaként emelte ki a palesztinokat.
Igen, fel kell tenni végre nyilvánosan is a kérdést: vajon miért éppen most jöttek rá egyesek a multikulturalizmus csődjére, ami sokuknak – mint feltehetően e lap olvasói többségének – már évtizedek óta ténynek számít? Miért szabad most hirtelen és csupán egy irányban rasszistának lenni?
Szögezzük le: Európa már az ötvenes évektől követhette volna a Közel-Keleten ma is szokásos és bevált módszert. Bevándorlás márpedig nincs. Csak munkaszerződés. A munkavállaló pedig szerződése után elhagyja az országot. A muzulmánokat – és más idegeneket – Európa hívta ide. Európa adott nekik állampolgárságot, mégpedig nem úgy, hogy a kérvényezők az évtizedek során fegyverrel kényszerítették volna a befogadókat. A Nyugat országai jelenleg sem vetik a szemükre a közel-keleti országoknak bevándorlást tiltó gyakorlatukat. Ki vetette volna a Nyugat szemére, ha ugyanazt teszi?
Akik – mint Breivik – egyetértéssel idézik a Németország eltörökösödésétől óvó Thilo Sarrazintól az amerikai iszlám- és arabgyűlölő Robert Bruce Spencerig az egyirányú rasszistákat, egy pillanatra igyekezzenek a világra muzulmán szemmel is nézni, hogy jobban megértsék. Ahogyan sokan Európa elmozlimosodását támadják, a muzulmán világban még nagyobb arányban vannak, akik azt látják, a Nyugat az ő országukat szállja meg, pusztítja földről és levegőből, milliók halálát okozva Iraktól Afganisztánon és Pakisztánon át Libanonig.
Vajon ha egy független szemlélődőnek döntenie kellene, hogy válasszon egyrészt egy nyugati városban épülő mecset és csadoros asszonyok látványa, másrészt egy George W. Bush-féle kerbalai (Irak) légitámadás, netán a Dél-Libanonra leszórt egymillió, amerikai gyártmányú pillangóaknán kinövő vetés betakarítása között, mi lenne a „preferált opció”?
Válaszom nekem van, noha hatalmas érdekekkel ütközik: állítsák le holnaptól a bevándorlást, és szintén holnaptól hagyjuk élni a muzulmán országokat úgy, ahogyan akarnak. Támadni sem fognak bennünket.