Kaland vagy valami más?

Megint téma lett az extrém sportolókat sújtó 2007-es jogszabály, melynek lényege: a megsérült ultráktól az állam gyakorlatilag megvonja az egészségügyi ellátás társadalombiztosítási finanszírozását. – Aki elébe megy a pofonnak, az állja is! – érveltek a vitát kiváltó törvény megalkotói. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke most bővítené a kört: azzal állt elő, hogy a támogatásból kiszorultak közé kellene sorolni az ittas vezetés vagy gyorshajtás közben balesetet szenvedetteket is, elvégre ők szintén tudatosan vállaltak nagy kockázatot, számoljanak hát a következményekkel. Támogathatónak látszik az ötlet, ám Erőss Zsoltot és Kollár Lajost, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat alapítóit még mindig a négy évvel ezelőtti jogszabály bosszantja, amely amúgy az egészségügyi tárca szabad demokrata megszállásakor született Molnár Lajos miniszter és államtitkára, későbbi utódja, Horváth Ágnes idején. Az ex-excellenciás aszszony egyebek közt így indokolt: „Az érintettek tudatosan teszik ki magukat nagy kockázatnak.” Erőss Zsolt szerint csak akkor lenne indokolt büntetni bizonyos sportolókat, ha minden egyéb tevékenységnek meghatároznák a kockázatát, hiszen „tudatosan kockáztat” az alkoholista, a drogos, a dohányzó, de még a mozgásszegény életmódot folytató is. Ezeknél mégiscsak emelkedettebb tevékenység a hegymászás, a barlangászat vagy az óceánkerülés…
Miközben tart a véget nem érő vita, hogy hol a határ a jó ügyet szolgáló bátor buzgalom és az öncélú magamutogatás között, az ábrándozó embernek szinte furdalja az oldalát a kérdés: vajon mit mondhattak a kikötőben Magellánról, mikor nekivágott az óceánnak? „Íme, a leendő felfedező!”, vagy „Nézd má’, a hőzöngő portugál!”