Kövekbe faragott történetek

Pistyur Imre Munkácsy-díjas szobrászművész Litogenezis című kiállítása látható a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A Sonkádi csűr kiállítóterében és az épület körüli térben a szentendrei alkotó mintegy kéttucatnyi, az utóbbi évtizedben készült alkotását állítja ki.

Dodola istennő, a szláv mitológia ismert alakjának a szobra fogadja a látogatót a szabadtéri múzeum egyik archaikus hangulatú épülete, a Sonkádi csűr felé vezető úton. Dodola – a dalmátoknál Perperuna vagy Preperusa – az eső istennője, azt tartják róla, éneke az erdők fölött száll, zöldet hoz, virágba borítja a fákat. Az istennő férje sem akárki: Perun, a mennydörgés istene.
Kétszeresen is illik a fogadtatás a kiállításhoz. Egyrészt azért, mert Pistyur Imre maga is egy régi dalmát, a törökök elől a XVII. század vége felé Szentendrére menekülő család leszármazottja; a kőfaragásra, kútvágásra utaló név is dalmát eredetű. Másrészt azért, mert az alkotó régóta meghitt viszonyban van a természet erőivel, pomázi gyermekkorában ismerte meg a gyógyító növényeket, a kő formálásának csínját-bínját. Szalóky Sándor és Szegvári Károly festőművészek tanítványaként, majd a szentendrei, illetve a dunaújvárosi képzőművészeti körben képezte magát, ahogyan vallja, „a kővel való bánásmódban és a kő iránti tiszteletben példaképem Mészáros Dezső szobrászművész”. Ha a példakép szoborparkjára gondolunk, amely a szentendrei körút mellett szervesen simul a környezetbe, aligha meglepő, hogy Pistyur Imre legelső szobrai is olyanok voltak, mintha a természet erői alkották volna őket, több közülük ma is a kertjében áll. A művek az inspiráló környezet mellett izgalmas kontextusba kerülnek a kiállítási hely által is: a Pilis lábainál egyaránt fölidézik a hegyekhez kötődő mítoszokat és a kolostorok romjaiban megőrződött középkori keresztény örökséget.
Dodola istennő tejescsöbre mára talán tele is lett, így hát a Sonkádi csűr körül békésen beszélhet a madaraknak és a halaknak Szent Ferenc, várhatja a szüretet a Szőlőevő, a tiszta éjszakai eget a Csillagnéző. Odabent pedig? A litogenezis, azaz a kőtörténet és a kövekkel írt történet ösvényein az emberi erények és bűnök, legendák és hétköznapok szimbolikus figurái kísérik kétoldalt a látogató útját, a Legendacipelő, a Sámán, a Szolgálat és a Dölyfösség az egyik, a Házi angyal, a Harcos, az Ősanya és a Fésülködő a másik irányba vezet a tárlat centruma, a Genezis, a szerelem, a fogantatás, a család és az általuk jelképezett jövő felé. A távozót pedig újra csak szobor, A megbékélés angyala búcsúztatja. Érdemes lefényképezkedni ezzel az angyallal – de még érdemesebb elgondolkodni rajta, mit is mondanánk neki.
(Pistyur Imre: Litogenezis. Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Sonkádi csűr kiállítótere, október 31-ig.)