Olvasóinktól

Adamek Katalin (nyugdíjas, e-mail): A napokban érdeklődéssel néztem, hallgattam Balogh Andrásnak, az MSZP egyik prominensének megnyilvánulásait. Az MSZP „szimpatizál”, „együtt érez” a határon kívül élő magyarokkal, „szereti” őket, mondja Balogh András, majd hozzáteszi: az MSZP-nek meg kell újítania nemzetpolitikáját. Kovács László régi, jó elvtársa, mint mondta, szégyell az előzőekből ezt-azt, és egy helyütt megemlíti, hogy ők (gondolom, az MSZP és elődpártja) soha nem folytattak diszkriminatív politikát. Vártam, hogy körvonalazni fogja, mi is lenne ez az új nemzetpolitika. Ehelyett, az MSZP-sektől már lassan megszokott módon, a Fideszt kezdte ócsárolni. Úgy véli, az „okos székelyek” látják, hogy a Fidesz nemzetpolitikája mit céloz. A szavazati jog megadásával a párt a szavazótáborát akarja növelni. Elég egyértelműen utalt rá, tudomása van róla, tekintettel igen jó erdélyi kapcsolataira, miszerint a kormánypárt szinte agitálta az embereket, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot. Jó kapcsolatait bizonyítandó, megjegyezte, no nem mintha személyeskedni akarna, mekkora vastapsot kapott az RMDSZ kongresszusán elmondott felszólalására. Leszögezte: az MSZP ellenzi a választójog megadását a határon kívüli magyarok számára. Ezt a jogot az MSZP elvitatja a határon kívül élő nemzettársainktól, de azért megnyugtató, hogy „szimpatizál”, „együtt érez” velük, és „szereti” is őket. Erre már igazán lehet új nemzetpolitikát építeni, hajrá, MSZP! Megjegyzem, hogy a szavazati jog ellen várható vétójuk erősen emlékeztet a 2004. évi csúfos szereplésükre. Akkor riogattak, most talán megriadtak?

Simon Istvánné (Budapest): A jogtudományban nem jártas, de jóhiszemű és jóakaratú emberek nevében fejezném ki véleményemet a Képíró-ügy elsőfokú tárgyalását látván. Mélyen meghatott, amikor a 97 éves vádlottat bekötött infúzióval vitték az ítélethirdetésre. A felmentő ítéletet hallva megkönnyebbültünk, de csak a vak nem láthatta, hogy a vádlottnak legfeljebb néhány hónapja lehet hátra. Közvetlen bizonyítékok, tanúk nem álltak a perben rendelkezésre, csupán a „nácik” elleni olthatatlan gyűlölet vezetett addig, hogy esetleg a nagy hatalmú Wiesenthal-központ akarata érvényesüljön, és a vádlott rabkórházban fejezze be életét. Holott bármit is tett ezelőtt 70 évvel, azt nyilván feljebbvalói utasítására tette. Nem úgy, mint a hasonló korú Biszku Béla, aki annak idején a hatalom belügyminisztere lévén, aláírásával önmaga küldött halálba, akasztófára számos ’56-os hőst. Vagy itt is a legfőbb főnöké, Kádár Jánosé volt a felelősség; amiért – reméljük – megbűnhődött már a földön és a túlvilágon is? Visszatérve Képíró Sándorra, ő már hazatért Argentínából, s eddig békésen élt, magas kort elérve, budai otthonában. Micsoda ördögi logika és bosszúvágy kellett ahhoz, hogy ne hagyják békében elbúcsúzni az élettől, hanem nyilván megtudván halál közeli állapotát, most hurcolják bíróság elé? Kegyetlen korunk termeli ki az olyan embereket, akik örömüket lelik abban, hogy haldoklókkal járassanak Canossát!