Az al-Dzsazíra Balkán Szarajevóba érkezett

Szarajevó lázban ég: Bosznia-Hercegovina fővárosában az utolsó simításokat végzik az al-Dzsazíra tévé balkáni adásának központjában. Indul ugyanis a katari globális televíziós család új, balkáni programja.
A stúdiók Szarajevó legmodernebb bevásárlóközpontjának, a BBI-nek az egyik szárnyában kaptak helyet, miután a boszniai város nyerte el a tévéközpontért szintén versengő Belgrád előtt a versenyt. Augusztus vége felé az építkezést végző toronydarut éppen leszerelték, s a kamionok már a stúdióberendezésekkel és az ülőbútorokkal érkeztek. Az adás nyelve bosnyák/horvát/szerb lesz, a három etnikumnak megfelelően, miközben lényegében ugyanarról a nyelvről van szó. A balkáni adásba néhány év alatt mintegy 80 millió dollárt beruházó katari központnak sikerült megnyernie a legjobb horvát, boszniai és szerb újságírókat. A képernyőn pedig már fut az e hónapban induló adás mintegy húszperces beköszöntő reklámja.
Hogy mit jelent a pánarab adó vállalkozásának mérete, egy jellemző szám összehasonlításként: a Szabad Európa Rádió balkáni műsoraira 3,5 millió dollárt költ. Közben az al-Dzsazíra már a kínai határig terjedő, török nyelvű programjait készíti elő.
Lehet további könnyeket elmorzsolni, amiért az éterben is fokozódik a muzulmán, illetve arab befolyás Európában, és jogos az európai aggodalom, hogy a szülőágyak (demográfia) versenye után a liberális demokrácia a propaganda terén is vereséget szenved. Akinek pedig bármifajta kételye volt arról, hogy ki lesz a nyerő a legnagyobb globális tévéknek a nézők figyelméért folyó vetélkedésében, az az arab tavasz után a CNN befutására minden bizonnyal kevesebbet tenne, mint egy vak lóra, de a halványuló BBC World sem igazán az ígéretes nyertes.
S ahogyan az éremnek is két oldala van, illene itt is egy pillantást vetni arra, milyen talajra hullanak a szív és ész meggyőzéséért folyó propaganda magjai a másik – muzulmán – oldalon, mint Boszniában, ahol a bosnyákok legalább annyira államalkotók, mint mondjuk a románok vagy szlovákok saját hazájukban.
Zárug Péter Farkas a Magyar Nemzet augusztus 30-i számában Thilo Sarrazin szelencéje nyitva címmel a véleményoldalon kitűnően foglalta össze azt az agóniát, amellyel a németek többsége szemléli országuk „eltöröködését”, illetve iszlamizálódását. Az agónia kifejezés jogos, miközben a németországi liberális demokrácia saját térvesztésének kovácsa.
Vessünk egy pillantást az említett érem másik oldalára, amely oldal a baját nem igazán magának köszönheti. A 31 éves szarejevói Emir Mehmedbasic történelmi család sarja. Olyannyira, hogy Banja Lukában, a Boszniai Szerb Köztársaság fővárosában csupán két utca visel mozlim nevet, és azok egyikét dédapjáról nevezték el. A banktisztviselő és másodállásban taxisofőr unoka a véletlen szerencse folytán lett szakavatott idegenvezetőm az 1400 napon át ostromlott városban. A halál útján – a hosszan elnyúló város sugárútján – végigvezetve mesélte: édesapja 150 kilométeres sebességgel hajtott végig vízért a háború alatt, hogy a szerb mesterlövészek golyóját elkerülje. Az egykor a téli olimpiának helyt adó városban 1992 és 1995 között nyolcezer muzulmánt öltek meg. Boszniában a halottak száma több mint százötvenezer volt. A 4,3 milliós lakosság több mint fele földönfutóvá vált, „miközben a Nyugat ölbe tett kézzel nézte a népirtást”, mondta Emir.
Csak nem csalódott a „nyugati demokrácia és szabadság naponta hangoztatott értékeiben”? – kérdeztem tőle, amire így felelt: „161 megsemmisítő és koncentrációs tábor működött Boszniában. Nyugaton pedig azt ismételgették, emlékezzünk Auschwitzra és Treblinkára.” 1992 augusztusában, folytatta Mehmedbasic, a később külügyminiszterré lett Lawrence Eagleburger – korábbi belgrádi amerikai nagykövet – a szétlőtt város és a hullahegyek ellenére azt mondta, „nincs népirtás Boszniában, hanem kellemetlenek a körülmények”. Egy hónappal korábban Francois Mitterrand látogatott Szarajevóba. Noha Alija Izetbegovic, a független Bosznia-Hercegovina Köztársaság első államfője pontosan és részletesen tájékoztatta a francia elnököt, milyen megsemmisítő és koncentrációs táborokat működtetnek a szerbek, Mitterrand nem reagált. „12 évesen szüleimmel együtt engem is börtönbe tettek”, mondta Emir. A repülőteret ellenőrző ENSZ-katonák pedig együttműködtek a szerbekkel. Az éjszaka a terminálhoz lopódzó, szökni akaró bosnyákokra ráirányították a fényszórót, a szerbek pedig leterítették a menekülőt. „Apám látta a 2-es hangárt. Mintegy kétszáz hulla volt egymás hegyén-hátán. Sokuknak levágták végtagjukat. Mindegyikük véres volt. A kupac tetejéről éppen egy fej gurult le.”
A New York Times augusztus 31-i száma berlini tudósításában arról ír, hogy a német állambiztonsági szervek szerint súlyos nemzetbiztonsági veszélyt jelent Mamadou Cuspert muzulmán hitre tért volt rapper, aki ma Németországban a nasid (iszlám vallási zene) egyik legismertebb énekese. A terrorelhárítók azért vizsgálódnak ügyében, mert szerintük a 35 éves Cuspert dalai erőszakra buzdítják azokat a fiatalokat, akiket dühít a Nyugat iszlámmal szembeni magatartása, és a szövegét hallgatók nem is tudják, hogy amit hallanak, az a fundamentalista szalafizmus alapú radikális dzsihadista teológia. (A szalafizmus szó szerint értelmezi a Koránt, valamint a sariát, azaz a vallási törvényeket, és népszerű a muzulmán fiatalok körében.)
A boszniai háború öldöklése nyomán sokan kerestek menedéket Nyugat-Európában. Vajon mi történt volna Emir Mehmedbasiccsal, ha szülei 13 éves korában, amikor kiszabadult a börtönből, elviszik Németországba, és ma ott hallgatja Mamadou Cuspertet, valamint Angela Merkel német kancellárt, amint a nyugati demokrácia erkölcsi fölényéről tart magasröptű beszédet? Melyikükkel rokonszenvezett volna?
Szarajevóban, mint egész Boszniában, sok temető van. Egyikükben valamennyi fehér sírkövön a halálozás ideje 199-cel kezdődik. Sokukon a születés évszáma is.
Hát igen: „kellemetlen körülmények” uralkodtak akkor a bosnyákok városában, mint Eagleburger mondta. Az al-Dzsazíra Balkán magjai termékeny talajra hullanak.