„Pepe ma zseniálisan játszott, megnyerte az összes párharcot, a meccs legjobb játékosa volt” – nyilatkozta közvetlenül a lefújás után Safet Susic.
A bosnyák válogatott a pótselejtező első felvonásán hazai pályán nulla-nullás döntetlent játszott Portugália ellen, a döntés így a visszavágóra marad. „Ezen az ez este nem születhetett olyan eredmény, amivel már kiesett volna valaki. Minden Lisszabonban fog eldőlni, játékosaimat elégedettnek, és optimistának látom, bíznak benne, hogy sikerülhet az Európa-bajnokságra való kijutás” – mondta csapata esélyeivel kapcsolatban.
Susic később a két válogatott közötti különbséget emelte ki, elmondta, amíg Portugália már évtizedek óta tagja az elitnek, addig Bosznia csak most bontogatja szárnyait. „A portugáloké a világ hatodik legjobb válogatottja, mi vagyunk a huszonegyedikek – egy ilyen csapat ellen nem dominálhatunk, nem egyszerű feladat. A második félidőben jobban játszottunk, volt néhány kivételes lehetőségünk. Elégedett vagyok, kiváló csapat ellen játszottunk.”

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás