Radioaktív reménysugár
Akár már újra az utcán lehet az a tizenkét éves, román állampolgárságú, cigány fiú, aki csütörtökön combon szúrt egy 15 éves kamaszt, mert nem adta oda neki mp3-as lejátszóját. Az állami gondozott gyereket lopás és rablás miatt korábban többször előállíto
Túlzás lenne azt állítani, hogy a síugrás tömegsport, de azt is, hogy népszerűtlen, hiszen fő eseménye, a patinás négysánc-verseny óév végén, újév hajnalán tízezreket vonz a helyszínekre, és milliókat ültet a képernyő elé. Az idei viadal ráadásul duplán s
Eléri hétfőn a Merkúrt a Messenger, a NASA 2004 óta úton lévő szondája. A program tudósai azt remélik, az űrjármű 1200 felvételt küld a Földre a bolygóról, amelynek felszíni hőmérséklete meghaladhatja a 450 Celsius-fokot is.
Holnap látható utoljára – legalábbis egyelőre – Budapesten az a megaprodukció, amelyet egyes színházi és sajtókörök majdhogynem teljes kiközösítéssel és elhallgatással sújtottak. A Vámpírok bálja című musical ennek ellenére rég nem látott siker. A színfal
Bár több név – José Mourinhoé, Frank Rijkaardé, Marco van Bastené vagy Lothar Matthäusé – is felmerült a Bayern München trénereként, mint aki válthatja majd az idény végén távozó Ottmar Hitzfeldet, végül Jürgen Klinsmann lett a befutó. A német válogatotta
Mindenki megkapja a magáét a MÁV-nál a menetrendbotrány miatt – állítja a vasúti hivatal elnöke. Antal Dániel szerint nem a MÁV belső ügye, hogy megnevezhető-e a menetrendbotrány személyi felelőse. A Magyar Vasúti Hivatal elnöke kijelentette: a MÁV elszab
Az ORFK Köztársasági Őrezred és a Nemzetbiztonsági Hivatal már a pályázati szakaszban számos biztonsági kockázatot jelzett a kormányzati negyed terveivel kapcsolatban. Szakértők szerint ez sem volt elhanyagolható szempont, amikor a beruházás felfüggesztés
Jogerősen nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte tegnap a Fővárosi Bíróság a tavaly márciusban őrizetbe vett, Molotov-koktélt gyártó 19 éves fiatalembert közveszélyokozás előkészülete miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
A portugál jelentős vagyonnal rendelkezett, amely az özvegyre és három gyermekére maradt.
A zenekar fellépésein rendszeresen hangzanak el Izrael-ellenes jelszavak.
Balazs Orban and Gyorgy Holvenyi have reacted to the attack.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.