Áru az egészség?
A héten Budapestre látogatott a palesztin hatóság külügyminisztere, Rijád al-Málki, akit tegnap fogadott Sólyom László köztársasági elnök is. A nyilvános eseményekre szóló meghívókban a magyar szervezők a palesztin állam külügyminisztereként említették a
Ma már a klasszikus zene sem nélkülözheti a show műfaj elemeit. A nagyközönséget mintha jobban lázba hoznák a különlegességek, az extremitások, mint maguk a zenei produkciók. Annak tehát, aki ki akar tűnni, nem árt valami érdekességet kitalálnia. Figyele
Jól számított Hugo Chávez venezuelai elnök: a kolumbiai radikális marxista gerillák európai idő szerint csütörtök este szabadon engedték az első két kolumbiai foglyot 45 legértékesebb túszuk közül. A nagyrészt Chávez sikerének tulajdonítható túszszabadító
Egyre népesebb a hiteleit késve vagy egyáltalán nem törlesztő vállalkozások és háztartások tábora – mutatják a PSZÁF legfrissebb adatai. A problémás hitelek összértéke tavaly szeptemberben meghaladta az ötszázmilliárd forintot, a rossz minősítésűeké pedig
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Sir Edmund Hillary, aki Tenzing Norgay serpával 1953. május 29-én elsőként kapaszkodott fel a föld legmagasabb, 8850 méteres hegycsúcsára, a Mount Everestre. A kiváló sportember szívinfarktusban halt meg, Aucklandben.
Gyurcsány Ferenc minden egyes kormányzati lépése a politikai túlélést szolgálja, azt, hogy egy éppen aktuális kérdésbe ne bukjon bele a koalíció – vélekedik a Fidesz parlamenti frakcióvezetője lapunknak adott interjújában. Navracsics Tibor azt is egyértel
A magyar sportmozgalom meghatározó személyisége, Nádori László professzor nyolcvanöt éves. A sporttudomány országútján sok sikeres recepttel járult hozzá a versenyzők teljesítményének fokozásához, könyvei ma is alapművek. Gondolataira, előadásaira, vélemé
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
„Magyar Péter a parancsot végre fogja hajtani.”
Főszerepben a kultúra, a sport és a szórakozás.
Van egy közös tulajdonságuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.