Gördeszkások a Gödör padjain
201 igen szavazattal, 179 nem ellenében fogadta el tegnap az Országgyűlés Magyarország 2010-es költségvetését, amely jövőre 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. Bár a balliberális többség szerint a
Tüskés Tibor irodalomtörténészt, aki november 11-én, 79 esztendős korában hunyt el, ma fél kettőtől búcsúztatják írótársai a Pécsi Központi Temetőben. Temetése egy hét múlva, december 8-án, kedden fél kettőkor kezdődik Nagykanizsán a Központi Temetőben.
Egyedülálló leletre bukkantak a régészek Szeged–Öthalom határában egy kialakítandó homokbánya területén. A honfoglalás kori magyar temetőben 1-2-3-as csoportokban szabad harcosokat, gyermekeket és nőket helyeztek végső nyugalomra. A sírokban elhelyezték a
Betegségek majma – így nevezik az orvosok a szifiliszt, ugyanis számos kór tüneteit produkálhatja. A gennyedző sebek, a kiütések azonban pár hét alatt eltűnnek, az érintettek megnyugodnak, és így a vérbaj terjed. A luesszel fertőzött betegek száma ötszörö
Ha a parlament ma elfogadja a jövő évi válságköltségvetést, akkor bedőlhet a szociális ellátórendszer – állítják szakemberek. A csőd elsőként érheti el a tél kezdetén különös jelentőséggel bíró hajléktalanellátást.
Vélhetően a huszonkilenc mértékadó közgazdász a büdzsé elfogadását ellenző, szakmai érveket felsorakoztató nyílt levele sem fogja elbizonytalanítani az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket, hogy a 2010-es költségvetés mai zárószavazásán az igen gombot nyomják-
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.