Bujdosó könyvek
Világszerte a kajak-kenu és az evezés nagyjából azonos népszerűségnek és elismertségnek örvend, Magyarországon azonban az arányok alaposan eltolódtak az előbbi javára. Olyannyira, hogy az evezés túlzás nélkül a létéért küzd. Ezért is volt nagyon fontos, h
Világszerte a kajak-kenu és az evezés nagyjából azonos népszerűségnek és elismertségnek örvend, Magyarországon azonban az arányok alaposan eltolódtak az előbbi javára. Olyannyira, hogy az evezés túlzás nélkül a létéért küzd. Ezért is volt nagyon fontos, h
Magyar katasztrófavédelmi mentőcsapat indult tegnap reggel a romániai Gyurgyevóba az EU-Danubius 2009 gyakorlatra. A közös akció elsősorban a Kárpát-medence térségének jellegzetes gondjaira, az árvizek, illetve a földrengések idején keletkező életvédelmi
További dermesztő intézkedésekkel bővül az oktatást érintő jövő évi megszorítócsomag: januártól drasztikusan csökken a gyerekek után járó állami támogatás, veszélybe kerül a rászorulók ingyenes étkeztetése, óvodáztatása és iskoláztatása, megszűnik az isko
A kortárs magyar művészet egyik legnépesebb szakmai szervezete a Magyar Festők Társasága, amely tagjainak munkáiból változó helyszíneken rendszeresen szervez egyéni és csoportos tárlatokat. Legutóbbi bemutatójuk a Csepel Galériában nyílt meg A mai nap cím
Kétes forrásból származó anyagnak nevezte lapunk kérdésére a közlekedési tárca azt a levelet, amelyben a közösségi közlekedésért felelős miniszteri biztos tetemre hívta a MÁV és a Volán-társaságok vezetőit a bezárandó vasúti mellékvonalak ügyében. Bár Ant
Húsz éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással Magyarország és Izrael. A nevezetes évfordulóra a zsidó államból hazánkba látogatott számos befolyásos személyiség a Magyar Külügyi Intézetben rendezett konferenciára, így Dávid Menasri is, aki a tel-
Lélegzetvételnyi szünettel a virágkarnevál után a nemrég zárult dzsessznapokkal kezdetét vette a debreceni kulturális ősz. Sajdik Ferenc kedves mesefigurái szeptember elejétől a hónap végéig várják a látogatókat, újra megszólal a híres Bösendorfer- zongor
„Eredményesen őrködött a pénzügyi szektor biztonságos, átlátható, tisztességes működése felett.” (Farkas István, volt PSZÁF-vezető a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésének indokolása)„A magyar gazdaság v
A német épületbiológiai szövetség úgy látja, a higanytartalom, az elektromágneses és ultraibolya sugárzás mind olyan menynyiségben található meg a modern, energiatakarékos izzókban, amely veszélyezteti a szervezetet, fényük pedig stresszhez és alvászavarh
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.