Az a bizonyos mai nap

A kortárs magyar művészet egyik legnépesebb szakmai szervezete a Magyar Festők Társasága, amely tagjainak munkáiból változó helyszíneken rendszeresen szervez egyéni és csoportos tárlatokat. Legutóbbi bemutatójuk a Csepel Galériában nyílt meg A mai nap címmel. A megnyitón két tag, Mózes Katalin és Csengery Béla vehette át a társaság díját.

Jaj, de furcsán jó ez a mai nap címmel rendezett néhány évvel ezelőtt performanszt Bada Dada, aki a magyar művésztársadalom rendhagyó figurájaként, egyben azonban figyelmet követelő művek alkotójaként él emlékezetünkben. Ha társadalmunk mai állapotait, a politika, a közélet, a celebek kétes értékű produkcióját szemléljük, aligha meglepő, hogy „folytatásként” a Magyar Festők Társasága meghirdette A mai nap című pályázatát, illetve kiállítását. Mert bár a mai nap ugyanolyannak tűnik, mint a többi (kicsit hasonlít is hozzájuk, kicsit különbözik is), mindennapi mai napjainkból hosszabb idő óta formálódik egy időben pontosan be nem határolható nap, időszak, amelyen a folyamatok megfordíthatatlanná, a magyar társadalom, benne a művészet, a kultúra bajai végképp orvosolhatatlanná válnak. És akkor? Ahogyan a kiállítás egyik alkotása, Németh Árpád festményének a címe mondja József Attila egyik költeményére utalva, és a sötét tónusú, eltűnt formákat sejtető felülettel: Eltűnök hirtelen…
Fontos tehát, hogy tudjuk, mi történik velünk. Fontos, hogy megfogalmazzuk a történések tanulságait, akár csak vázlatként, képi feljegyzésként is. Fontos, hogy a tervekből jó művek szülessenek. Végül fontos az is, hogy meg is mutathassuk őket – még a mai napon. Szerepel is a tárlaton jó néhány olyan alkotás, amely szinte folyamatos képi jegyzetelésnek tűnik, vagy éppen az alkotófolyamat spontaneitását hangsúlyozza, mint például Stefanovits Péter Öt nyári Kép, Luzsicza Árpád Kerítésem című munkája, Ganczaugh Miklós Fürge huncutok című rajzai vagy Ványai Magdolna Magánreflexiók című munkája, amely a rajztábla- alappal, a lapot rögzítő ragasztószalaggal is hangsúlyozza az alkotó folyamat életközeliségét, természetességét. Kollázselemeket is használ e mű alkotója, s rajta kívül még jó néhányan alkalmazzák a kollázstechnikát vagy a kollázselvet, akár a jelen politikai világára utaló Nagy Sándor Zoltán vagy a történelmet idéző Alföldi László, Wegroszta Gyula is, mindegyik a mai nap sokféleségére, részeinek véletlenszerű találkozására, illetve a művészi rendező szándékra utal.
Reggel, Éjjel – vázolja fel a mai nap kereteit Mózes Katalin két kompozíciója, amelyeken valóban különböző festői minőségek, idő- és térrétegek, érzelmi állapotok rakódnak egymásra, a festői szubjektum rezdüléseit követve. A másik út, a kiállítás másik díjazott művészének, Csengery Bélának a megoldása a Sín-ártér című képen a hűvös, a személyiséget szinte kikapcsoló tárgyiasság, objektivitás, a fotorealizmuséhoz hasonlatos festésmód. Közöttük egyéni utak sokasága, amelyeket, bármennyire is különbözzenek egymástól, minősíthet a kvalitás. Figyelmet érdemelnek például Olajos György sejteket, növényi organizmusokat idéző kompozíciói, amelyek ezúttal meglehetősen konkrét utalásokat is hordoznak a mai nap közéleti főszereplőivel, a Reménykeltőkkel, a Nagyravágyókkal és az Önsorsrontókkal kapcsolatban, ellenpontként Serényi H. Zsigmond geometrikus kompozíciói, Dréher Jánosnak a faktúra értékeit hangsúlyozó munkája. A kettő között pedig? Ásztai Csaba Balatonja, Szarka Csilla Létállapotja szinte csak sejteti a formákat, színeket, többet bíz a képzeletre, a mű nézőjét alkotótársnak tekintve. Kovács Albert festményén az ecsetvonások sűrű, rácsszerű hálózata rejti a kibontásra váró világokat, elválasztva, de össze is kötve egymással az olyan festő univerzumokat, mint amilyen a látványt lebontó, újrakonstruáló Nagy Gáboré, a mikrovilág tárgyaiból a teljességet összerakni igyekvő Sóváradi Valériáé vagy a festői gesztusba világképet sűríteni szándékozó Wagner Jánosé.
(A mai nap, Csepel Galéria, október 9-ig.)