Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a IX. kerületi ügyészség a ferencvárosi önkormányzat által fillérekért osztogatott bérlakások ügyében – értesült lapunk. A fideszes Tényi István azután tett feljelentést, hogy megírtuk: a Fidesz–KDNP képviselői a IX. kerületben a piaci árak töredékéért osztogatják egymás közt a többnyire felújított önkormányzati ingatlanokat. Érdekesség, hogy a rendőrség először elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Ám az ügyészség ezt felülbírálta, s kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályát, hogy vizsgálja ki, történt-e visszaélés a lakások kiutalásakor.
A jutányosan osztogatott ingatlanok adatait Jancsó Andrea, az LMP IX. kerületi önkormányzati képviselője gyűjtötte össze. Így jutott önkormányzati bérlakáshoz a Fidesz–KDNP ferencvárosi képviselője, Mészáros László is, aki egy 63 négyzetméteres felújított ingatlant bérel „piaci alapon” havonta 68 ezer forintért.
Hasonló méretű felújított lakásokat ugyanakkor az Ingatlan.com adatbázisa szerint jelenleg körülbelül háromszoros áron lehet bérelni, 150–200 ezer forint közötti összegért. A szintén fideszes Görgényi Máté egy 104 négyzetméteres önkormányzati lakást bérel 118 ezer forintért havonta. Ráadásul az ő esetében a bérleti szerződés eredetileg a nagymamája nevére szól, aki sosem lakott az ingatlanban. Hasonló lakást 300-400 ezer, de akár félmillió forintos áron is kínálnak a IX. kerületnek ugyanazon a részén.
Veres László, az előző önkormányzati ciklus fideszes képviselője már meg is vásárolhatta az önkormányzattól azt a bérlakást, amelyben lakott. A 90 négyzetméteres ingatlant 9,6 millió forintért vehette meg. Szintén kirívóan olcsón, mindössze 8,7 millió forintért jutott egy 72 négyzetméteres lakáshoz a korábbi fideszes alpolgármester, Formanek Gyula lánya. Ehhez az ingatlanhoz hasonlókat most akár 30-40 millió forintos áron is kínálnak az ingatlanportálokon.
Az ügyben megkerestük Ferencváros fideszes polgármesterét, aki azt mondta, örül annak, hogy nyomozás indult. Bácskai János egyben jelezte, azt reméli, hogy a Magyar Nemzet arról is beszámol majd, amikor az ügyészség lezárja a nyomozást. A politikus korábban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a Fidesz–KDNP politikusai olcsó bérlakáshoz jutottak. Ennek ellenére nemrég arról értesültünk, hogy a kerületben új lakásgazdálkodási koncepciót készítenek elő, amely megalapozhat egy új lakásbérlésekről szóló rendeletet. Tehát a jelek szerint Ferencváros vezetése szerint sincs minden rendben a bérlakáspályázatokkal.