Gerendai Károly rendkívül alacsony áron vásárolta meg a Lupa-tó harmadát a budakalászi önkormányzattól – állítja Pál Béla, a helyi képviselő-testület jobbikos tagja. A politikus pontos számot nem közölhetett, mert a képviselő-testület zárt ülésen fogadta el az eladásról szóló előterjesztést, de a Magyar Nemzet információi szerint a Sziget Fesztivál korábbi tulajdonosának 118 millió forintot kell fizetnie a tóért. Az árajánlatot egyébként nem Gerendaiék adták, az önkormányzat ugyanis – hivatalos értékbecslés alapján – ezen az áron hirdette meg az ingatlant, még február elején. Gerendai Károly lapunknak azt mondta, több év alatt nagyjából egymilliárd forintos beruházásra készülnek, és négy strandot hoznak majd létre. Állítása szerint három évvel korábban megkereste őt a tó többi részének a tulajdonosa, az Óbuda Zrt., és jelezte neki, hogy hamarosan bezárják a Lupa-tavi bányát, így a területet hasznosítanák. A tárgyalásokon arról tájékoztatták, van egy megállapodásuk az önkormányzattal, ami alapján megvehetik a település tulajdonában lévő részt is, de erről a jogról lemondanának, így az egész tó területén lehetne fejleszteni.
– Ha a bérlést ajánlották volna fel, akkor is elgondolkodtunk volna az ötleten, de természetesen sokkal nyugodtabb vagyok, ha a beruházásokat olyan területen hajtjuk végre, ami a mi tulajdonunkban van – fogalmazott a vállalkozó. Az ellenzéki politikusok és a helyi civilek ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy egy decemberi közmeghallgatáson is szóba került a tó önkormányzati tulajdonban lévő, több mint 20 hektáros részének eladása, de akkor még 130 millió forint körüli árat emlegetett az alpolgármester. – Ezt a területet ráadásul nem eladni kellene, hanem hasznosítani – fogalmazott Pál Béla.
A képviselő szerint a helyi természeti értékek is egyedülállók, miután Budapest agglomerációjában kevés tavat találni.
Rogán László, a település fideszes polgármestere lapunknak azzal indokolta a Lupa-tó eladását, hogy az önkormányzatnak túlságosan drága volt a fenntartása. Sokan ugyanis szabadstrandként használták a tavat, a parton azonban egyáltalán nem volt kiépítve infrastruktúra. Ez azt jelenti, hogy a strandolók vécé, büfé vagy akár egy rendes kuka nélkül használták a partszakaszt, a keletkezett szemét elszállítása pedig évente 4-5 millió forintba került.