Veszélyes ólomszintet találtak gyermekruhákban, különösen a piros és sárga színűekben

A fast fashion, az olcsó tömegdivat megfizethetővé teszi, hogy lépést lehessen tartani a ruháikat gyorsan kinövő gyerekekkel. Ezek a ruhadarabok azonban veszélyes anyagot tartalmazhatnak egy új kutatás szerint.

Forrás: Shutterstock

A kutatási projektet vezető Kamila Deavers akkor kezdett érdeklődni a téma iránt, amikor kislánya szervezetében rövid ideig emelkedett ólomszintet észleltek. Az aggasztó eredményeket az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) tavaszi ülésén mutatta be, tanulmánya folyóirati bírálat előtt áll.

„Sok cikket olvastam az ólomtartalmú ruhákról a fast fashion világában” – mondja Deavers. „És rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb szülő nem tud a problémáról.”

Hogyan kerül ólom a ruházatba?

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az ólom megjelenhet a gyermekruházat fém alkatrészeiben, például cipzárokban, gombokban és patentkapcsokban, ami időnként termékvisszahívásokhoz is vezetett. A kutatás legfontosabb újdonsága, hogy az ólmot közvetlenül a szövetekben is kimutatta; ráadásul a felnőtteknek árusított termékekben szintén jelen lehet.

Deavers szerint egyes gyártók ólom(II)-acetátot használnak költséghatékony eljárásként: az ólom és az ecetsav vegyülete segít a festékeknek az anyaghoz kötődni, és megőrzi azok élénk, tartós színét. Az ólomnak való kitettség minden szinten káros. Összefüggésbe hozható viselkedési problémákkal, az agy és a központi idegrendszer károsodásával, valamint egyéb egészségügyi következményekkel. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége a hat év alatti gyermekeket különösen veszélyeztetettnek minősíti.

„Ráadásul nem elég, hogy a gyerekek a legsebezhetőbbek az ólom hatásaival szemben; ők azok, akik a ruháikat a szájukba veszik” – mondja Cristina Avello, a kutatócsoport tagja.

Magas ólomszint a gyerekpólókban

A kutatócsoport 11 különböző színű – többek között piros, rózsaszín, narancssárga, sárga, szürke és kék – holmit tesztelt, amelyeket négy, fast fashion- és diszkontmárkákat is forgalmazó kiskereskedőtől vásároltak.

„Azt láttuk, hogy a tesztelt ruhák mindegyike meghaladta a megengedett 100 ppm ólomszintet” – mondja Priscila Espinoza, a kutatócsoport másik tagja.

A vizsgált minták között az olyan élénkebb színek, mint a piros és a sárga általában több ólmot tartalmaztak, mint a kevésbé élénk árnyalatok: a tesztelt termékek egyike sem felelt meg az amerikai biztonsági előírásoknak.

A tanulmány második fázisában a kutatók szimulálták, hogyan dolgozza fel a szervezet az ólmot, ha a gyerekek a ruhájukat szájba veszik vagy megrágják. Adataik szerint az ilyen expozíció meghaladhatja az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) által a gyermekek számára meghatározott napi beviteli határértéket.

Mosás tovább rontja a helyzetet?

Azt is meg akarják vizsgálni, hogy a mosás hogyan befolyásolja az ólom(II)-acetátot, vagyis azt, hogy a szennyezett ruházat átviheti-e az ólmot a mosásban lévő többi darabra, és hogy a mosószerek hogyan lépnek kölcsönhatásba a vegyszerrel. Feltételezik, hogy a mosás ólomtartalmú maradványokat hagy a mosógépekben, amelyek esetleg alapos tisztításra szorulhatnak.

A kutatók abban reménykednek, hogy eredményeik ösztönzik majd a ruházati cikkek alaposabb tesztelését, mielőtt azok a fogyasztókhoz kerülnének, és ráveszik a gyártókat, hogy biztonságosabb festési eljárásokat alkalmazzanak.

Már léteznek ólommentes festékrögzítők, köztük a tanninokban gazdag növényekből – például tölgyfakéregből, gránátalmahéjból és rozmaringból – származó természetes pácanyagok; ide sorolják a környezetbarátnak tartott timsót is.

„De ha meg akarjuk változtatni a ruhaipar technológiáját, az sok pénzbe fog kerülni” – mondja Deavers. A fogyasztók vagy a szabályozó hatóságok nyomása nélkül a vállalatoknak nem sok okuk van arra, hogy biztonságosabb módszerekre váltsanak.

Mi a helyzet nálunk?

Az amerikai vizsgálat eredménye az európai szülőket sem hagyhatja közömbösen, még ha a szabályozási keret itt szigorúbb is. Az EU REACH rendelet az ólomra vonatkozóan lényegesen alacsonyabb határértékeket ír elő a textíliákban, mint az USA előírásai – elméletileg tehát az európai piacon forgalmazott ruháknak e tekintetben magasabb biztonsági mércét kell teljesíteniük.

Ez azonban kétféleképpen értelmezhető: vagy valóban kevésbé érintett az EU-s piac, vagy ugyanolyan mértékben érintett, csak éppen senki sem mérte szisztematikusan – pedig az ólom(II)-acetát mint festékrögzítő anyag nem kötődik egyetlen piachoz.

Használatát az alacsony ár magyarázza: olcsó, hatékony, és élénk, tartós színeket produkál. A globális fast fashion gyártási lánc egységes: ugyanazok a kínai és dél-ázsiai üzemek szállítanak az USA-ba, Európába és Magyarországra egyaránt. Ami az egyik piacon megjelenik, az nagy valószínűséggel a másikon is jelen van.

A mosással kapcsolatos figyelmeztetés sem elhanyagolható. A kutatók feltételezik, hogy a szennyezett ruha kimosása nem oldja meg a problémát: az ólomtartalmú anyag átkerülhet más ruhadarabokra, és lerakódást hagyhat a mosógép dobján, ahonnan további mosások során szabadulhat fel. Ez azt jelenti, hogy egyetlen érintett ruhadarab potenciálisan az egész ruhatárat megfertőzheti.

Vajon az uniós és magyar hatóságoknak rendelkezésükre áll-e szisztematikus mérési adat a gyermekruha szövetéből felszabaduló ólomról? A kérdés mindenképpen releváns – csak talán még senki sem tette fel.