Megkerültek a Csatáry halálos ítéletéről szóló iratok
A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének pozsonyi archívumában van annak a bírósági döntésnek az aktája, amely kimondja Csatáry László halálos ítéletét.
A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének pozsonyi archívumában van annak a bírósági döntésnek az aktája, amely kimondja Csatáry László halálos ítéletét.
Felújítják Siklós szennyvíz- és csatornarendszerét. A mintegy 2,1 milliárd forintos beruházást az Európai Unió 1,3 milliárd forinttal támogatja.
Nem árulta el a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Volner János, hogy milyen döntésre számít Szegedi Csanád ügyében a hétfői elnökségi ülésen.
A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének pozsonyi archívumában van annak a bírósági döntésnek az aktája, amely kimondja Csatáry László halálos ítéletét.
Felújítják Siklós szennyvíz- és csatornarendszerét. A mintegy 2,1 milliárd forintos beruházást az Európai Unió 1,3 milliárd forinttal támogatja.
Nem árulta el a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Volner János, hogy milyen döntésre számít Szegedi Csanád ügyében a hétfői elnökségi ülésen.
A Nemzetközi Valutaalappal való viszony a kormány számára nem érzelmi kérdés – mondta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ülésén.
Az elmúlt másfél évben 1434 bejelentés érkezett az elszámoltatási kormánybiztoshoz az előző kormányzati ciklushoz köthető ügyekben.
Egy Facebook-csoportnál több, egy pártnál kevesebb – a Heti Válasz értesülése szerint egy-két hónapra vagyunk Bajnai visszatérésétől.
Péntektől augusztus 1-jéig ismét forgalomkorlátozás lesz Budapesten, az Operaház mögötti területen a Die Hard ötödik részének forgatása miatt.
Az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály alapján nyugdíjazott bírák munkaügyi pereinek soron kívüli elintézését kéri az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület.
Csütörtökön is országszerte várhatók felhőszakadásszerű esőzések, emiatt az összes megyére kiadta az első- vagy másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ismét képviselteti magát az igazságszolgáltatás legmagasabb szintű vezetésében a büntető ítélkezés – mondta Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője.
Kéthetes konzultációsorozata zárásaként csütörtökön vállalkozókkal találkozik Orbán Viktor.
Összesen 10 teherautót és 500 rohamsisakot kap térítésmentesen a honvédség a német hadseregtől; az eszközöket a németországi Feldkirchenben ma veszi át Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Más-más büntetés-végrehajtási intézményben helyezték el V. Lászlót és az előzetes letartóztatásban lévő három volt főtisztet.
Nem csak Mansfeld Péterre kért halálbüntetést az 1956-os forradalom megtorlásában részt vevő Mátsik György.
Jozef Rohác és vélt társa ellen újabb nemzetközi körözést adtak ki. Rohác továbbra is hallgat ügyeiben.
A kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank fenntartásait a jegybankra is kivetett pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor.
Valótlanságokat állít a Népszabadság a 2012. július 25-én megjelent, Kevesebbet kapnak című írásában.
A Keleti és a Nyugati pályaudvaron létrehozott rendőri alosztályoknak köszönhetően lassan megtisztul a vasútállomások környéke.
Birtokba vette szerdán a Duna-parti CET-épületegyüttest a főváros, miután az önkormányzat képviselői és a kivitelező konzorcium megállapodási szándékukat jegyzőkönyvben rögzítették.
Hat magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetőivel tárgyalt az IMF/EU-delegáció szerdán – tájékoztatott Borsik János.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.