Mire készül Hagyó? + Videó
68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után. Az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő.
68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után. Az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő.
Az április 11-ei választáson múlik Magyarország jövője – mondta Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje pártja kampányrendezvényén vasárnap Debrecenben, mintegy ezer érdeklődő előtt.
A Cozma-ügyben a csoportos garázdasággal gyanúsítottak közül a bíróság szabadlábra helyezett néhány előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottat – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap.

Csapody Miklóson bukhat el az MDF budapesti listája. A politikus azzal fenyegetőzik, hogy visszalép, ha nem kap befutó helyet. Elégedetlenek a Bokros Lajos ultimátuma nyomán elfogadott listákkal a liberálisok is: az SZDSZ-ből csak a pártelnöknek van esély
Visszalép, és nem indul az országgyűlési választásokon Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki csütörtökön még azt mondta: a roma párt elnökével „becsületből” méretteti meg magát; így a roma szervezetnek csak egyetlen jelöltje, az e
Időközi önkormányzati választást tartanak Dombóváron a 8-as választókerületben. A helyieknek egy egyéni képviselői mandátumról kell dönteniük.
A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő személyek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap – közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője.
Vasárnap délután az MDF és az SZDSZ vezető testületei előbb külön-külön vitatják meg a Magyar Demokrata Fórum által szombaton elfogadott választási listákat, majd közös tárgyalóasztalhoz ülnek. Az MTI szabaddemokrata forrásokból úgy tudja, hogy az SZDSZ a
Budaházy György már biztosan börtönben marad, a terrorizmussal gyanúsított férfinak nem jött össze a 750 érvényes ajánlószelvénye.
A Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét és a sportot, az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, akinek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek – mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke vasárnap.
Szekeres Imre menekül az igazság elől, márpedig kedden, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén eljön az igazság pillanata – jelentette ki Kontrát Károly, a bizottság fideszes tagja vasárnapi közleményében. Mint írja, Szekeres Imrének számot kell
Könnyen lehet, hogy az SZDSZ fogja szétverni az MDF-et, amiért a fórum országos választmánya szombaton lényegében lenullázta a volt kis kormánypárt választási esélyeit. Az önálló indulásra, vagyis a saját listára vonatkozó igényeiket korábban feladó szaba
A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét – közölte Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt tegnap esti, veszprémi nagygyűlésén. A pártelnök arra is ígéretet tett a megjelent híveknek, hogy ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Kl
Csapody Miklóstól függ az MDF budapesti listája – a politikus azzal fenyegetőzik, hogy visszalép, ha nem kerül be az országos lista első tíz helyének valamelyikére. • Bokros és Dávid „állva maradt”, az SZDSZ cs
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte.
Kulturális és sportrendezvények megtartására is alkalmas tornateremmé alakították át Keszthelyen a város egykori moziját, amely ezentúl a Mozgás Háza nevet viseli.
A tűzoltók a vakoktól tanulnak a sötétben tájékozódni, felkészülve arra az eshetőségre, amikor már semmilyen technikai eszköz nem tudja segíteni munkájukat. A fővárosi tűzoltók által nemrég kidolgozott új módszer iránt már kilenc ország érdeklődik.
Sima győzelmet arathat Tolna megyében a Fidesz-KDNP szövetség a történelmi múlt és a jelenlegi erőviszonyok alapján. A megye soha nem tartozott a baloldal erős területei közé, mivel még 1994-ben sem sikerült nagyon fölényes győzelmet aratniuk. Tolnában a
Voltak, akik naranccsal a kezükben, mások hátat fordítva hallgatták az MSZP miniszterelnök-jelöltjét Siófokon.
A jelenlegi magyar önkormányzati rendszernek rengeteg a hibája, és ha rövidesen nem lesznek ezen a téren változások, a következő kerek évforduló alkalmából valóban halotti tort kell tartani – jelentették ki szakemberek a „20 évesek az önkormányzatok. Szül
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A terrorszervezet hosszas tárgyalások után reagált a javaslatra.
Two-day CPAC Hungary concluded.
A kezük miatt szólt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.