Iskolai erőszak, roma bokszhálózat és „hagymázas” szoci beszéd a Házban
A kormány keleti nyitás politikájáról, az egyházügyi törvény módosításáról és a roma integrációról szóltak a napirend előtti felszólalások a Házban.
A kormány keleti nyitás politikájáról, az egyházügyi törvény módosításáról és a roma integrációról szóltak a napirend előtti felszólalások a Házban.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tárgyalni hívta a 10 évvel ezelőtt kisemmizett gazdákat, akik hamarosan anyagi támogatást kaphatnak.
Az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást vonja össze az egyszerűbb igénylés és a gyors segítségnyújtás érdekében az erről szóló javaslat.

Az egyik internetes portál összesítése szerint az Együtt 2014 párt alapítói között megtalálhatjuk Göncz Kinga MSZP-s EP-képviselő fiát is.
Törökország bevezette az elektronikusan igényelhető, többszöri belépésre jogosító vízumot (e-Visa) – közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
A népesedési helyzet alakulása minden egyes embert érint, ezt érdemes tudatosítani a szülőképes generációkban is.
Több mint másfél millióan támogatják a kormány rezsicsökkentési terveit. Ezzel párhuzamosan ugyanennyien utasítják el a „Bajnai–Mesterházy-féle rezsicsökkentés-ellenes koalíciót”.
Varga Mihály újra indulhat az alelnöki posztért a Fidesz közelgő tisztújító kongresszusán – írta a Magyar Nemzet.
A többség problémaként tekint a cigányságra, a kormány azonban nem tehertételként, hanem a magyar gazdaság rejtett tartalékaként gondolkodik a cigányságról – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök, a Cigányügyi Egyeztető Tanács keddi alakuló ülésén.
Kedden is csaknem az egész országban számítani lehet heves zivatarra és felhőszakadásra.
Az önkormányzati segélyek egységesítéséről, valamint az internetes szerencsejáték-szervezés szabályainak kialakításáról is tárgyalhatnak a képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Kedd reggel nyolc órakor a matematika írásbelik várnak az érettségiző diákokra, ebből a vizsgatárgyból középszinten 80 997-en, emelt szinten 4167-en tesznek vizsgát.
Megújul a városközpont Pannonhalmán európai uniós és magyar állami támogatással.
Az átlagosnál hidegebb márciust az átlagosnál melegebb április követte: a márciusihoz képest csaknem 10 fokkal magasabb volt az áprilisi középhőmérséklet. Ugyanakkor a meteorológusok felhívták rá a figyelmet, hogy nem meglepő, hogy szeszélyes a tavasz.
Másként emlékezett a Portik Tamásnak adott telefonszámra Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója, mint ahogy az egyeztetéseikről készült hangfelvételek bizonyítják.
Navracsics Tibor a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából arról beszélt, hogy a V4-eknek most a gazdasági területen kellene összefogniuk.
A magyar alaptörvény garantálja a stabil demokráciát, a tiszta jogállamot, példaértékű, ahogyan a polgári és emberi jogokat biztosítja – mondta Rupert Scholz német alkotmányjogász.
Tótkomlóson ünnepélyes keretek között avatták fel Mindszenty József bíboros-hercegprímás szobrát hétfőn.
Egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a gyorsvonati felár ügyében.
Bár az első biológiai gyérítést már elvégezték, a Tisza magas vízállása nehezíti a hatékony szúnyogirtást Szolnok térségében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
A Palmeiras 2-0-ra vezetett az al-Ahli ellen, amikor érthetetlenül félbeszakították a mérkőzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.