Kit érdekel a népességfogyás?

A népesedési helyzet alakulása minden egyes embert érint, ezt érdemes tudatosítani a szülőképes generációkban is.

A népszámlálás eredményei olyan társadalmi folyamatok felerősödéséről és folyamatosságáról tudósítanak, amelyek végül is évtizedek óta ismertek voltak. Az bizonyosnak tűnik, hogy a magyar társadalom demográfiai magatartása változóban van, ami kihat a népességszámra, a párkapcsolati és a családi élet milyenségére és minőségére is, ezen keresztül pedig az egészségügyi állapotra is. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a magyarok családhoz és gyermekvállaláshoz való konzervatív hozzáállása olyannyira megingathatatlan, hogy képes ellenállni azoknak a modern társadalmakat sújtó folyamatoknak – rosszul értelmezett individualizmus, a munka világa és a család összeegyeztethetőségének kérdése –, amelyek negatívan befolyásolják a demográfiai magatartást. Pongrácz Tiborné is arra hívja fel a figyelmet lapunknak adott interjújában, hogy az értékrend nagyon lassan változik, de „létező folyamatról beszélünk”. Ráadásul mivel az értékrend változásban van, ez szinte lehetetlenné teszi a népességcsökkenést megállítását, állapította meg a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese.

Az ismert, hogy immár több mint három évtizede kisebb-nagyobb születésszám-megugrásokkal, de folyamatosan csökken a népesség. A helyzetet pedig súlyosbítja a jövőre nézve, hogy a 30 évesnél fiatalabb férfiak 90 százaléka nőtlen, és az ugyanilyen korú nőknek is csak 12 százaléka házas. Mindez abból a szempontból érdekes, hogy a gyerekek nagy része még mindig házasságon alapuló kapcsolatokban születik. A kutatások és a legfrissebb népszámlálási adatok is azt mutatják, hogy arányaiban a családban élő nők szülik a legtöbb gyermeket – monda az MNO-nak Németh Zsolt, a KSH társadalomstatisztikai elnökhelyettese.

Az elmúlt évtizedben az ifjúságkutatások is figyelmeztettek: 2000-ben 77, 2004-ben 80, míg 2008-ban 84 százaléka volt egyedülálló a 15–29 éves korosztálynak. A társadalmi vitalitást pedig egyértelműen veszélyeztetni az a tény is, hogy „100 aktív korúra jutó gyermek- és időskorúak száma a demográfiai változások miatt a 2001-es 58,8-ról 2011-ben 61,4-re nőtt. Ezen belül az időskorúak aránya 32,4-ről 37,8-ra növekedett, míg a gyermekkorúak aránya 26,4-ről 23,5-re csökkent.”

• Szinte lehetetlen megállítani a népességcsökkenést

• Nők és férfiak: ki tesz keresztbe kinek?

A cenzus adatai szerint csökkent a családok száma is. Pongrácz Tiborné arra figyelmeztetett, hogy „már nem csak a fiataloknál, hanem a többi korosztályban is nőtt az egyszemélyes háztartások aránya. A középkorú elváltak, az időskorúak sem kötnek házasságot. Főleg a nők esetében – mivel a férfiak jelentős része idő előtt hal meg – nem képződnek családok.” Az látható az elmúlt időszak jelentéseiből, hogy a kormány családpolitikai intézkedései – ilyen például a családi adózás, vagy a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása is – javította a születések számát. Viszont mindez még nem képes megfordítani a trendet, mivel a születésszám-emelkedés ahhoz a negatív bázishoz képest jelent pluszt, ami a Bajnai-kormányzat családpolitikát negatívan érintő intézkedéseinek nyomán állt elő. Mindennek valóban súlyos következményei voltak, mert ennek nyomán alakult ki a történelmi minimumnak tekinthető 2011-es születésszám is. Mivel a jelenlegi családi adózás által nyújtott kedvezményeket nem tudta mindenki kellő mértékben kihasználni, a KDNP javaslatot tett arra, hogy a kedvezmény kiterjesszék. A javaslat ősszel kerül az Országgyűlés elé.

Nagyon érzékeny kérdésről van szó, amelyhez csak úgy lehet eredményesen hozzányúlni, ha a döntéshozók pontosan ismerik azoknak a társadalmi rétegeknek értékrendszerét, attitűdjeit, amelyeknek „feladata” részt venni a társadalmi reprodukcióban. Ezért érdemes úgy megszólítani a szülőképes generációkat, hogy a nyomásgyakorlásnak, a demagógiának még csak a látszata se merüljön föl. A népességcsökkenés negatív hatásai – amelyeknek gazdasági dimenziója is érzékelhető lesz – azokat is kedvezőtlenül érintik majd, akik most feltartott kézzel hátrálnak ki a közös felelősség elől – ez jó, ha tudatosul azokban is, akik hajlamosak arra, hogy csak „önmagukkal foglalkozzanak”.

Szűk egy évtized múlva meglátjuk.