Olaszországot a Fiat 500 mobilizálta a háborút követően, nemzetközi szinten már ennek a nagy testvére, a Fiat 600-as futott be jelentős karriert. Az 1955-ben piacra dobott, 4 hengeres vízhűtéses farmotorral rendelkező kisautó az egész mediterrán térséget mobilizálta, Jugoszláviában Zastava 750, Spanyolországban Seat 600D néven lett az adott ország mobilitásának megteremtője. Dante Giacosa konstrukcióját gyártották még Ausztriában (Steyr-Puch), Németországban (NSU-Fiat), Argentínában, Ausztráliában, Chilében, Kolumbiában, Malajziában, Uruguayban is, az utolsó példányok 1985-ben gördültek ki a kragujevaci gyár kapuján.
Az ötvenes évek elején indult a Progetto 100 (100-as projekt) fejlesztése, amelyhez az akkoriban sikeres népautók (Volkswagen Bogár, Renault 4CV) felépítését vették alapul. Megfizethető, 4 személyes, legalább 85 km/órás sebességgel haladni képes jármű volt a fejlesztés célja, 1952–54 között összesen öt prototípus épült, eltérő műszaki megoldásokkal – ezek közül az 1-es alvázszámú példány maradt meg, amelynek hátuljában egy 1 vezérműtengelyes V2-es blokk dolgozik, a kézi kapcsolású váltót automatikus kuplunggal látták el. Az olcsóság és megbízhatóság miatt aztán klasszikus 4 hengeres motorral és kézi kapcsolású váltóval került sorozatgyártásba a Fiat 600-as, ami az olaszok első farmotoros autója volt.
Műszakilag modernnek számított, a 4 előremenetelni fokozat közül 3 szinkronizált volt, szériában adták a generátort, minden keréknél dobfékek lassítottak. A vízhűtés miatt jó volt a fűtés és a páramentesítés is; a nagy teljesítményű Abarth modelleknél a vizes hűtőkört kiegészítették elöl elhelyezett olajhűtővel. Az 590 ezer lírás vételár családoknak is elérhetővé tette az autózást; a 465 ezer lírás Fiat 500-asra egészen 1957-ig kellett várni. Ennél egy évvel hamarabb, 1956-ban dobták piacra a világ első egyterűjét, a Brüsszeli Autószalonon mutatták be a Fiat 600 Multiplát, amelynél rendhagyó módon előre bővítették ki a karosszériát.
Az első tengely fölé helyezték az első üléseket, így a tágas hátsóban egy extra üléssornak jutott hely. Alapesetben 5 személyes volt a Multipla, a 2 első ülés mögött egy padot helyeztek el, emögött és a tűzfal előtt volt a csomagtartó. A 6 személyes változatban hátra 4 ülést építettek be, amelyek közül a leghátsó kettőt a padlóba lehetett hajtani, így jött létre a csomagtér. Taxi elrendezésnél a vezetőülés mellett lehajtható anyósülést (4 utas mellett ez volt a csomagtér), középen 2 padlóba hajtható ülést és hátul egy padot építettek be. Mivel megtartották a 2 méteres tengelytávolságot, a szűk olasz utcákon is gond nélkül manőverezett az akár 6 személyes autó, így nem csoda, hogy a taxisok kedvence lett ez az autó.
