Nálunk is elérhető lett a hátsókerékhajtású Taycan
Tavaly nyáron kezdték el forgalmazni a kínai piacon a Porsche Taycan alapváltozatát, amelyet most az összes piacon elérhetővé tettek.
Tavaly nyáron kezdték el forgalmazni a kínai piacon a Porsche Taycan alapváltozatát, amelyet most az összes piacon elérhetővé tettek.
A Citroën C4 Cactushoz is rendelhető a PSA-konszern új háromhengerese, azonban itt meg kell elégedni 110 lóerővel és öt fokozattal.
A kijárási tilalmat Angliában is komolyan ellenőrzik a rendőrök, hogy megtalálják azokat, akik nem tartják be a szabályt.
Egészen elképesztő tervet prezentáltak Szaúd-Arábiában a napokban: itt az út nélküli város.
A pick-up szegmensben elsőként az Isuzu D-Maxot érte utol a downsizing.
Két svájci befektető megvette a csődöt jelentett Lamborghinit, és nekiláttak, hogy felfuttassák az 1973-as olajválság áldozatául esett márkát.
A dízelhangsúlyos kínálatban a 163 lóerős, 1,6-os benzines turbó az alternatíva.
Kifejezetten a pár kilométeres távolságra történő áruszállításra fejlesztették ki a Dual nevű robogót.
Nem csak kategóriájában, de összetett értékelésekben is előkelő helyeken végzett.
Az olasz műhely az ötajtós Model S alapján épített kétajtós, a körülményekhez képest egész jól kinéző kabriót.
A japán Mitsuoka és az olasz Ares Design után most Spanyolországból jön egy Mazda MX-5 átépítés.
Tavasztól lesz megvásárolható a Mercedes-Benz EQA, amely az EQ arculatot hozza a kompakt kategóriába.
A most bemutatott szupervonattal Budapestről a Balatonra 10 perc lenne az utazás.
Túlságosan messze nem mehet a téli túra, hiszen a hideg, a széles gumik, a nagyobb tömeg és a sok elektromos fogyasztó miatt a hatótáv korlátos – írja az Autómotor.hu.
Idén nézők nélkül, kijárási korlátozások általi nehezítéssel veszi kezdetét a WRC-szezon.
Tavaly ősszel debütált az egyterű, amelynek most kezdték el forgalmazni a négyszemélyes luxusváltozatát.
A Stellantis az új korszak fenntartható mobilitásának világszintű vezetője kíván lenni.
Nem mintha eddig beleveszett volna a forgalom szürke tömegébe, de a japán kisautó mostantól még színesebb egyéniség.
A legifjabb autós nemzedék már egészen más körülmények között lesz részese a közlekedésnek.
A Spirit of Passion különlegessége a teljesen beburkolt első rész, amelyről nem hiányoznak a vesék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.