Családban marad – Škoda 120L tuning
Bandura Ádám hároméves volt, amikor a szülei vásároltak egy egynapos fehér Škoda 120L autót. Az első tulajdonos csak átvette a debreceni Merkur-telepen a kocsit és másnap már gazdát is cserélt. Az így vásárolt Škoda 1999-ig volt a családnál. Amikor az eladására sor került, Ádámnak még két éve volt a jogosítvány megszerzéséig, így fel sem merült, hogy megmaradjon a fiúnak. Amikor meglett a jogsi, Ádám olyan baráti társasággal lógott, akikkel autóversenyekre is jártak. Mint mesélte, a Lada volt a kedvenc, mindenki olyat akart a csapatból, ő azonban inkább kötődött a Škodához. Mint mondta, nagyobb kihívásnak érzi a farosból egy komolyabb autót építeni. Elsősorban fehéret akart a családi emlékek miatt, de csak gyári fényezéssel és rozsdamentesen, továbbá fontos kitétel volt az ötfokozatú váltó is. Hosszabb keresésre számított, de végül még abban az évben, decemberben talált egyet Mezőkövesden. Elmentek, megnézték, megvette, hazavitték.
Egy nagy lélegzetvétel után elkezdődött az autó személyre szabása, mégpedig az első rugó vágásával, hogy ne legyen az „égben” az eleje. A rugóhoz keményítették a lengéscsillapítókat is, majd következett a sportkormány és a Recaro sportülések beszerelése. Felkerültek szélesített lemezfelnik és nyomtávszélesítők is. Kicsit a motort is megpiszkálták, egy nagyobb fokolású Gaal SP3-as vezérműtengelyt építettek be, valamint a 100-as Škoda hengerfejét a kisebb égéstér miatt (nagyobb lett a kompresszió), és felkerült egy Wartburg karburátor is (mert az kéttorkú). Nem sokra rá egy téli estén a szakadó havas esőben Ádám kátyút fogott az autóval és két felni gallyra ment. Elfogta a méreg és rendőrt hívott, hogy a felnik árát a biztosító kifizesse (ma már ő is nevet a dolgon). Jól kitolt magával, mert a helyszínelő rendőr észrevette a nyomtávszélesítőt, amiről nem volt átalakítási engedély. El is vették a forgalmit – ez volt 2004-ben.
Tovább
