Nem várnak áprilisig – Egyre több helyen tűnik el a vizitdíj

Egyre több település önkormányzata és kórháza döntött a napokban úgy, hogy nem vár a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével áprilisig. Hódmezővásárhely és Jászladány után újabb két kistelepülés, Tiszatenyő és Jászszentandrás döntött úgy, hogy már áprilisig se kérjenek vizitdíjat a háziorvosok. Esztergom városvezetője pedig még a referendum előtt jelentette be: pótolják a kieső összeget, ha az igenek győznek.

MNO
2008. 03. 13. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiszatenyő és Jászszentandrás önkormányzata úgy határozott, hogy már áprilisig se kérjenek vizitdíjat a háziorvosok. A polgármesterek mindkét településen megállapodást kötöttek az orvosokkal, hogy kieső bevételeiket a helyi önkormányzat pótolja. Egy másik Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen, Jászladányon Dankó István polgármester azonnali hatállyal szüntette meg a vizitdíjszedés kötelezettségét a két helyi, közalkalmazotti rendszerben működő háziorvosi körzetben.

Dankó elmondta: utasítása nem jelent érzékelhető változást, hiszen a körzetek fenntartása eddig is az önkormányzat felelőssége volt. Meglátása szerint nem etikus olyan díj beszedése, amelyet a népszavazáson – Jászladányban is – elsöprő többséggel utasítottak el az emberek, és várhatóan áprilistól meg is szűnik.

Nincs már 300 forintos „részhozzájárulás” Hódmezővásárhelyen sem. A vasárnapi ügydöntő népszavazás eredményére tekintettel a városi Erzsébet kórház és rendelőintézetben Dr. Kallai Árpád főigazgató elmondta, a díjszedés azonnali megszüntetéséről a Hódmezővásárhelyen élő polgárok szavazatainak számára és arányára tekintettel határozott. A megyei jogú városban csaknem 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 88,3, illetve 86,8 százaléka támogatta a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetését, vagyis a szavazásra jogosultak több mint fele igennel voksolt – tette hozzá a főigazgató. Kallai közölte, döntését a kórház fenntartójával, a hódmezővásárhelyi önkormányzattal egyeztetve, annak egyetértésével hozta meg.

Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere még a referendum előtt jelentette be, hogy amennyiben a népszavazáson az igenek lesznek többségben és eltörlik a vizitdíjat, Esztergom önkormányzata kifizeti a kieső összeget a háziorvosoknak. „Azt látjuk, hogy a háziorvosok tényleg komoly gondokkal küzdenek. Ha még a vizitdíj is kiesik, akkor elsősorban az állami finanszírozás hibájából, a kormány hibájából lehetetlen helyzet közelébe sodródnak a háziorvosok. Természetesen van politikai üzenete is a dolognak, és ezt nem is tagadjuk. Itt az állam felelősségvállalásáról van szó. Nem lehet kivonulni az egészségügyből oly mértékben, ahogy azt a kormány megtette. Nem lehet ennyi pénzt kivonni sem a kórházi ellátásból, sem a háziorvosi ellátásból” – mondta a Magyar Rádiónak adott interjújában Meggyes még a háromigenes voksolás előtt. A fideszes városvezető úgy vélekedik: „Megvannak az állami források arra, hogy az egészségügyet megfelelően finanszírozzuk, lásd az OEP kasszának nyeresége volt a túlzott elvonás miatt, lásd széf-program, ahol hihetetlen pénzeket pazaroltak volna el egy olyan ágazatban, ahol már gyakran az emberek élete is veszélyben van az átszervezések miatt.”

A igenek feleslegesekké tették a vizitdíj-automatákat is, amelyekről Ódor Ferenc, a Borsod Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy vélekedik: „Ezek egy olyan mementók, amiket időnként lehet, hogy majd odateszünk valami olyan sarokba, hogy megnézzük, emlékezzünk, hogy az emberi butaság mi mindenre késztette a kórházakat, milyen beruházásokra.”

(MR, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.