Zongor Gábor szerint meg kell határozni, hogy mi az a minőség, amit garantáltan biztosítani kell, attól függetlenül, hogy az állampolgár melyik településen él. Emlékeztetett arra, hogy 2006. december 14-én létrejött a Kormány – Önkormányzatok Egyeztető Fóruma, ahol a kormányoldal is elfogadta azt, hogy az önkormányzatok mozgásterét bővíteni kell, de az ágazati minisztériumok szerinte ezzel ellentétes intézkedéseket hoznak azóta is.
A kötelező körjegyzőségek kialakításánál ne a lakosság létszáma legyen az elsőrendű szempont, hanem azt kell megnézni, hogy a település adott feladatát el tudja-e látni – mondta el Zongor. Módosítani kell az önkormányzati feladatok telepítésére vonatkozó szabályozást, s itt többek között arról is lehet vita, hogy például a pedagógus állami vagy önkormányzati alkalmazott legyen-e. A képviselő-testületek létszámát csökkenteni kell, elsősorban a 10 ezer feletti településeken a listáról bejutó képviselők számának csökkentésével, vagy megszüntetésével.
Minősített többséget igényel az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzésére, a vagyonkezelői jog kiterjesztésére vonatkozó módosítás is. A főtitkár szerint a tapasztalatokból kiindulva a jegyzők esetében is át kell gondolni a határozott idejű megbízás lehetőségét. Az erős önkormányzati középszint létrehozása érdekében a megye-régió vitájában előre kellene lépni, valamint a fővárosi önkormányzati rendszert is újra kellene szabályozni.
(MTI)
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
