A kormányváltás után „sok szocialistát nyakon csípnek”

A magyarországi korrupcióról közölt elemzést keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap tudósítója, Reinhard Olt írása alcímében megállapította: a korábbi MSZP-képviselő, Zuschlag János esete utal a korrupció mélységére Magyarországon.• Mi az igazság? Hazánkra rásütötték az adóparadicsom bélyegét

MNO
2009. 11. 03. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cikkíró a bevezetőben idézte Bajnai Gordon miniszterelnököt, aki a kormány korrupcióellenes javaslatait a közelmúltban a parlament elé terjesztve kijelentette, hogy a korrupció aláássa a demokráciát és az állampolgárok bizalmát, és akadályozza Magyarország fejlődését. A kormányfőt idézve Reinhard Olt ismertette a csomagterv megszületésének körülményeit, és utalt arra, hogy annak középpontjában – amerikai mintára – az az irányelv áll, amely szerint a korrupcióról, illetve a korrupció gyanújáról jelentő informátorokat védeni és jutalmazni kell.

Alig terjesztette be Bajnai kormányának kezdeményezését, máris az ellenzék bírálatának középpontjába került – állapította meg a cikkíró, hozzátéve: a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor vezette ellenzéki Fidesz kijelentette, hogy Bajnai programja ugyanúgy el fog tűnni a politika színpadáról, mint az előd, Gyurcsány Ferenc által beterjesztett, korábbi hasonló célkitűzés. „Mindez nem is történhet másként, mert a Gyurcsány–Bajnai-kormány és a mögötte álló szocialisták nem csupán felelősek a korrupció elterjedéséért Magyarországon, hanem részei annak” – idézte Reinhard Olt a Fidesz állásfoglalását. A Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósító ezután beszámolt egy korábbi, az akkori szocialista kisebbségi kormány által 2008 végén előterjesztett hasonló kezdeményezésről, amely – mint írta – a mostani csomagterv alapjául szolgált. Ez a kezdeményezés azonban a kormányzási zavarok, illetve a többségi viszonyok áldozatává vált – emlékeztetett a szerző, utalva arra, hogy a szocialisták nem csupán a Fidesz-hívek nézete szerint „részei a gonosznak”, hanem a teljes lakosság körében is a tiszta kezű emberek ellentétének számítanak. Soraikban ugyanis olyan különböző esetek történtek, amelyek ártottak tekintélyüknek.

A Frankfurter Allgemeneine Zeitung újságírója részletesen ismertette a Zuschlag-ügyet, amellyel kapcsolatban beszámolt a különböző „fantáziaprojektekről”, már a cikk főcímében is kiemelve a roma gyermekek támogatására, illetve a vadmadarak megmentésére meghirdetett programot. Utalt arra, hogy Zuschlag a legjobb kapcsolatokkal rendelkezett politikusokkal, illetve döntéshozókkal, ő és „segítői” még európai uniós pénzekhez is hozzájutottak. Nem csoda, hogy az ügy Orbán Viktor számára „talált pénzt” jelent. Ha a soron következő, 2010 tavaszán tartandó parlamenti választásokon ismét hatalomra kerül – ami mai szemszögből meglehetősen valószínűnek tűnik –, a Fidesz szándéka szerint „sok szocialistát nyakon csípnek”. Az ellenzéki párt által hangoztatott vádak „a haszonszerzéstől és a korrupciótól” kezdve „a közpénzek mértéktelen elherdálásáig” terjednek. A cikkíró emlékeztetett arra, hogy Orbán ebből a célból egy „jogi kérdésekkel foglalkozó igazgatót” hívott a stábjába, mégpedig egykori igazságügyi miniszterét, Balsai Istvánt. Balsai a Népszabadságnak adott nyilatkozatában nem zárta ki azt sem, hogy a jövőben akár egykori kormányfőket is felelősségre vonhatnak. Ezzel – mint a tudósító írta – félreérthetetlenül Gyurcsányra utalt, aki a Fidesz számára az ellenségkép megtestesülését jelenti.

Emlékeztetett arra, hogy a politikai ellenfél jogi felelősségre vonását célzó Fidesz-törekvés nem újdonság Magyarországon. Orbán 2002-ben történt „leváltása” után az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter vezette szocialista kormány ebből a célból külön államtitkárt nevezett ki Keller László személyében azzal a feladattal, hogy tárja fel „a Fidesz-kormány üzelmeit”. Keller fáradozásai azonban helytálló bizonyítékok hiányában eredménytelenek maradtak – állapította meg a cikkíró, aki ezt követően ismertette a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet által 2008-ban nyilvánosságra hozott jelentést, amely részletes képet vázolt a magyarországi korrupcióról.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.