A nagy győzelmek után súlyos vereség várhat a szocialistákra

Totális szocialista sikerrel zárult az elmúlt két országgyűlési voksolás Heves megyében, mivel a Fidesznek még egyéni körzetet sem sikerült nyernie. A tavalyi EP-választáson az egyik legnagyobb meglepetés ebben a megyében született, mivel az MSZP csupán a harmadik helyet szerezte meg a pártok versenyében, ezért könnyen elképzelhető, hogy ez a biztos bázis is kicsúszik a kezeik közül.

Kovács András
2010. 02. 25. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heves megye hat egyéni választókerületből áll: Eger, Pétervására, Gyöngyös, Hatvan, Heves és Füzesabony. Az egri választókerülethez csupán néhány falu tartozik, míg a pétervásáraihoz egyetlen nagyobb város sem.

Az első országgyűlési választáson 65,33 százalék járult az urnákhoz az első körben Hevesben, ami egy picivel volt magasabb, mint az országos átlag. A legtöbben az egri (73,34 százalék), míg a legkevesebben a hevesi választókerületben (58,70 százalék) szavaztak. Hevesben átlag fölött szerepelt a KDNP (13,34 százalék) és az MSZMP (6,10 százalék), míg átlag alatt az SZDSZ (19,80 százalék) és az FKGP (7,54 százalék). A második forduló előtt a KDNP egyetlen jelöltje sem lépett vissza, de ennek ellenére öt körzetben is az MDF győzött április 8-án, bár Egerben csupán 26 szavazattal verte meg az SZDSZ-t. A gyöngyösi körzetben szintén nagyon szoros eredmény született: ott a Fidesz–SZDSZ közös jelöltje 57 szavazattal verte meg a KDNP politikusát. A megyében tehát sima győzelmet aratott a később hatalomra került kormánykoalíció.

Fodor le tudta győzni az MSZP-t

1994-ben az első fordulóban 71,08 százalék élt állampolgári jogával Hevesben, ami több mint két százalékkal volt magasabb részvétel, mint az országos átlag. A legtöbben az egri (77,24 százalék), míg a legkevesebben a hevesi választókerületben (65,55 százalék) szavaztak. Hevesben átlag fölötti eredményt ért el a KDNP (8,76 százalék) és a Munkáspárt (4,71 százalék), országos eredményéhez képest rosszabbul szerepelt viszont a Fidesz (5,63 százalék) és az FKGP (7,45 százalék). A második fordulóban itt is érvényesült az MSZP elsöprő fölénye, mivel a hatból öt választókerületet megnyertek, ebből háromban 50 százalék fölött volt a szocialista politikusok támogatottsága. Gyöngyösön az első fordulót követően Fodor Gábor állt az élen, aki ezt a pozícióját három héttel később is meg tudta tartani. A voksolás ismételten a későbbi kormánykoalíció sikerét hozta.

Szoros verseny Hevesben

A harmadik szabad választáson 54,70 százalék járult az urnákhoz Hevesben, ami közel két százalékkal volt alacsonyabb, mint az országos részvétel. A legtöbben az egri (62,94 százalék), míg a legkevesebben ismételten a hevesi választókerületben (46,92 százalék) szavaztak. Hevesben átlag fölött szerepelt az MSZP (34,96 százalék), a Munkáspárt (6,44) és a MIÉP (6,07 százalék), átlag alatt a Fidesz (23,76 százalék). Az első fordulót követően mindegyik választókerületben az MSZP jelöltjei álltak az élen. A második körben három helyen is sikerült fordítania a Fidesznek, de fontos megjegyezni, hogy a gyöngyösi körzetben Fodor visszalépése esetén is a szocialisták nyertek volna. A megyében tehát megtört a korábbi hagyomány, hogy a későbbi kormánykoalíció fölényes sikert arat, mivel most csupán a döntetlenre volt képes a jobboldali koalíció.

Pirossá vált a megye

2002-ben 70,12 százalék szavazott Hevesben, ami közel azonos volt az országos átlaggal. A legtöbben az egri (76,45 százalék), míg a legkevesebben a hevesi választókerületben (63,37 százalék) voksoltak. A megyében a területi listás szavazás alapján fölényes sikert aratott az MSZP a voksok 47,24 százalékának a megszerzésével, míg a Fidesz csak 36,69 százalékot szerzett. A választások történetében először dőlt el a megyében egy egyéni körzet az első fordulóban, mivel Hatvanban Érsek Zsolt, az MSZP jelöltje 51,90 százalékot szerzett. A második kör előtt minden körzetben az MSZP vezetett és április 21-én sem sikerült fordítania egyetlen helyen sem a Fidesznek. A legszorosabb eredmény a pétervásárai körzetben született, ahol az MSZP-s Sós Tamás csupán 234 szavazattal előzte meg a Fidesz aspiránsát. A szocialistáknak ezzel az eredményükkel még az 1994-est is sikerült túlszárnyalniuk, valamint kétszeri sikertelen próbálkozás után nyertek a gyöngyösi körzetben.

Tovább erősödő MSZP

Négy évvel ezelőtt 66,51 százalék szavazott Hevesben, ami több mint egy százalékkal volt kevesebb, mint az országos átlag. A legtöbben immár ötödszörre az egri (73,51 százalék), míg a legkevesebben a hevesi választókerületben (58,41 százalék) voksoltak. A szocialisták négy évvel korábbi eredményükhöz képest tovább erősödtek, mivel a voksok 49,19 százalékát szerezték meg, míg a Fidesz csak 37,16 százalékot kapott. A kormánykoalíció pozícióját erősítette, hogy az SZDSZ is 5,13 százalékot ért el a megyében. Az első körben két egyéni kerületben (Hatvan, Heves) győzött az MSZP jelöltje. Hatvanban ráadásul 60 százalék fölötti sikert könyvelhetett el Érsek Zsolt. A második körben sem tudta sehol sem megszorongatni a Fidesz a szocialistákat, így megismétlődött a 2002-es eredmény.

Nagy csata lehet Hatvanért és Hevesért

Az elmúlt öt országgyűlési választás alapján kijelenthető, hogy Heves 2002-ben és 2006-ban az MSZP legfőbb bázisa volt. Fontos megjegyezni azonban, hogy a megye északi részén, a Mátrához tartozó településeken kisebb a szocialisták bázisa, mint az alföldi területeken. Ez a különbség a részvételi adatokban is jól látszik, mivel a hegyes vidékeken mindig többen voksoltak, mint a déli részeken. A tavalyi EP-választások és a mostani erőviszonyok alapján nagyon jó esélye van a Fidesznek arra, hogy megtörje a legutóbbi választások egyhangú szocialista fölényét. A legnagyobb ellenzéki párt számára a minimális elvárás az 1998-as eredmény megismétlése, vagy esetleg 4-5 körzet megnyerése. A Fidesznek a legnehezebb dolga a hevesi és a hatvani körzetben lesz.

(Forrás: valasztas.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.