Az MTI úgy tudja: néhányan azok közül a budapesti MDF-esek közül, akik Lévai Zoltán visszahívását támogatták, egy olyan levelet fogalmaznak majd meg, melyben javaslatot tesznek a kerületi képviselőjelöltekre is. Az MTI-nek a csütörtöki ülésen részt vevő egyik tag úgy nyilatkozott: az MDF-ért aggódva szeretnék, ha jogszerűen működne a párt elnöksége. Hozzátette: a levelet, amelyet a jövő hét elején küldenének el az MDF elnökségének és az országos választmánynak, a kerületi szervezet körülbelül 60-70 tagja írná alá.
Az ügy előzménye, hogy az MDF budapesti választmányának 13 tagja még február 11-én este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választják. Szegner László közleményében akkor azt írta: a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, ahol tizenhárman szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását. A közleményben szerepel az is: az MDF budapesti választmánya január 25-én terjesztett elő Lévai Zoltán budapesti választmányi elnökkel és az elnökség tagjaival szemben bizalmatlansági indítványt.
Mint írják, a bizalmatlansági indítvány oka, hogy a 2010. évi országgyűlési választások kapcsán Lévai Zoltán elnöki minőségében nem megfelelően képviselte a budapesti MDF-szervezetek érdekeit, a fővárosi lista jelöltjeit nem ismertette, a választmány azt soha nem szavazhatta meg, a jelölőszervezetek többségének jogát elvonta, kötelező egyeztetések nem voltak. Szegner László az MTI-nek azt mondta: az MDF budapesti választmányának új elnöksége a párt országos választmányának döntésével nem helyezkedik szembe, és a párt érdekében kíván dolgozni.
Lévai Zoltán az MTI-nek minderre úgy reagált: az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy kizárólag személyek ellen indítható bizalmatlansági indítvány; az elnökséget mint testületet érintő kezdeményezés értelmezhetetlen, érvénytelen. Lévai Zoltán azt mondta: a budapesti választmány tagjainak nincs joguk ahhoz, hogy ülést hívjanak össze, azt a választmány elnöke teheti meg, vagy pedig akadályoztatása esetén a területi iroda. Mint hozzátette, ő február 24-ére hívta össze a budapesti választmány ülését. Mindezek után másnap Dávid Ibolya, az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését. Dávid Ibolya akkor azt is közölte az MTI-vel: megengedhetetlennek tartja, hogy „a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen”.
Az ügy további folytatása, hogy a HírExtra portál múlt hét szerdán megírta, hogy Bokros Lajos előző nap elektronikus levélben tudatta: visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, ha a vezetők nem tudnak úrrá lenni az MDF-ben kialakult káoszon. Ezek után múlt hét szerdai sajtótájékoztatóján a pártelnök kijelentette: fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben, és ennek érdekében ül össze a párt országos választmánya a párt „saját belső demokráciája” okozta „nehézségek” kezelésére. Az országos választmány február 19-én pedig úgy döntött, hogy április 25-ig magához vonja a budapesti választmány jogkörét, a budapesti választmány elnöke Lévai Zoltán maradt. Egyúttal visszaállították az összes fővárosi kerületi szervezet működését.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.