Emellett a papír alapon megjelenő hirdetések böngészése, illetve a munkáltatók közvetlen megkeresése mutatkozott a legcélravezetőbbnek. A felmérés szerint kevesebben jártak sikerrel a munkaügyi központon keresztül, illetve az internetes hirdetések segítségével. Az adatokat a többi régióéval összevetve kiderül, a Dél-Dunántúlon a legmagasabb azok aránya, akik ismeretség útján tudtak elhelyezkedni, vagy egy olyan cégnél kaptak munkát, ahol korábban már dolgoztak. Az oktatási intézményeken, illetve az internetes hirdetéseken keresztüli információszerzésben viszont rosszabbul állunk minden más régiónál. A keresés az iskola elhagyása után a fiatalok harmadának három hónapnál is tovább tart.
Munkatapasztalatokkal viszonylag jól állnak a pályakezdők, ám ez javarészt csak a szakmai gyakorlatokból tevődik ki. A 15-19 éves korosztály 87 százaléka, a 20-24 évesek 65,2 százaléka nem rendelkezik semmilyen munkatapasztalattal. A 15-34 év közötti fiatalok mindössze 10 százaléka mondta el magáról, hogy már tanulmányai alatt tényleges képet kapott a munka világából.
A legkisebb eséllyel a szakképzettséggel, illetve alapfokú végzettséggel sem rendelkező fiatalok indulnak. Bár az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataiból az is kiderül, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között is egyre több a munkanélküli. Az álláskereső diplomások száma több mint 50 százalékkal emelkedett tavaly február óta. Ez idő alatt a pályakezdő nyilvántartott álláskeresők száma is 20,7 százalékkal lett több. Jelenleg közel 54 ezren néznek friss végzettséggel munka után az országban.
(KSH, teol.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.