További százmilliárdos lyukak tátonganak a költségvetésben, ezért a friss, 2014-ig szóló előrejelzésük szerint újabb kiigazítások szükségesek. A lakosság mindebből annyit lát, hogy hiába vezettek be megszorítócsomagokat a szocialista–szabad demokrata kormányok az elmúlt esztendőkben a költségvetési hiány leszorítására hivatkozva, még mindig nem ért véget a kiigazítási sorozat. Mikor lesz vége a megszorításoknak?
– Minél hamarabb kerül sor átfogó, szerkezeti átalakításra az államháztartásban, annál előbb tudunk kijutni a megszorítások negatív spiráljából. Az ön által említett előrejelzésünk egy viszonyítási alapnak szánt pályát rajzol le, amely a jogszabályok változatlanságát tételezi fel. A szükséges kiigazítások nagyságrendjét úgy számoltuk ki, hogy figyelembe vettük azokat a várható bevételeket és kiadásokat, amelyek hazánk makrogazdasági és demográfiai folyamataiból beavatkozás hiányában következnek. Ezek az adott, úgynevezett külső tételek eleve szűk mozgásteret határoznak meg.
– Mennyire szűk ez a mozgástér?
– A számokból látható, hogy hazánk jelenleg érvényes konvergenciaprogramja önmagától, intézkedések nélkül nem valósul meg. A jövő évre vonatkozóan például az úgynevezett belső tételekre nem áll rendelkezésre több forrás, mint idén, miközben a közszolgáltatásokra fordított összegek reálszinten tartása 200 milliárd forintnyi emelést tenne szükségessé. Jó lenne elkerülni, hogy megint fűnyíró elv érvényesüljön a megtakarításban, ezért az egyenleg tekintetében szűkös mozgástérhez érdemes hozzátenni, hogy jelentős a mozgástér a kiadások átcsoportosításán belül. Itt akár rövid távon is lehet lépéseket tenni. Át lehet rendezni az adórendszert a növekedésösztönzés, a tartós fellendülés irányában. Az új kormánynak ezenkívül egyértelmű jelzést kell adnia az állampolgárok, a vállalkozók és a piacok felé, hogy elkötelezett a fegyelmezett, kiszámítható költségvetési politika fenntartásában. Nem szabad azt a hibát elkövetni, mint Görögország vagy Spanyolország, ahol a kormány különböző képviselői egymással ellentétes, vagy éppen hiteltelen nyilatkozatokat tesznek az államháztartás rendbetételére vonatkozóan.
– Hazánk eladósodottságára, illetve az államadósság után fizetendő kamatok terhére ön szinte minden megszólalásában felhívja a figyelmet. A Költségvetési Tanács azt is kiszámolta, hogy minimum 300 milliárd forinttal vagyunk kénytelenek többet kifizetni kamatokra, csak azért, mert Magyarországot kockázatosabbnak tartják a befektetők a többi visegrádi országnál. Mikor tudjuk elérni legalább a versenytársaink szintjét?
– Az államadósság tekintetében várhatóan fordulópont fog bekövetkezni: kivetítésünk szerint a GDP-hez mért ráta hamarosan csökkenésnek indul. Az igazi probléma azonban a várható trendforduló ellenére ugyanaz marad. Hazánk államadóssága olyan magas, hogy csak több év alatt lehet letornázni olyan szintre, ötvenszázalékos ráta alá, ahonnan egy kis növekedés még nem ingatja meg a piacok bizalmát. Ezért fontos az elejétől kezdve betartani a költségvetési felelősségi törvény szabályait, amelyek a recessziós időszakokat leszámítva biztosítják az adósságráta folyamatos csökkenését.
– De utoljára 2001-ben volt ötven százalék körüli az államadósságunk. Most viszont nyolcvan százalékon állunk, kamatokra pedig 1150 milliárd forintot, a társaságiadó-befizetések háromszorosát kellett elköltenünk.
– Nem csak azért óriási a kamatteher, mert magas az adósságállomány, hanem azért is, mert a nagy adósságállomány miatt magas az állampapírok elvárt hozama. A kilencvenes évek derekán, amikor még Belgium is hasonló problémával küszködött, a kamatkiadások egyre gyorsuló növekedését „hólabdahatásnak” nevezték el, mert a folyamat a hólabdához hasonlít: minél nagyobb, annál több havat szed fel gurulás közben. Minél előbb le kell állítanunk ezt a folyamatot! Hazánkat jelenleg jóval kockázatosabbnak tartják a befektetők, ez valóban évi mintegy 300 milliárd forintos pluszterhet jelent. És ami ennél is fontosabb, állandóan ki vagyunk téve egy újabb pénzügyi válság hatásának. Úgy gondolom, hiteles gazdaságpolitika esetén néhány év alatt el tudjuk érni a három másik visegrádi ország átlagát, és a sérülékenységünk jelentős csökkenését. Ehhez persze be kell tartani az úgynevezett adósságszabályt, és mellette olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek hosszú távon is lehetővé teszik az államadósság csökkenését.
– Milyen céldátumot tart reálisnak az euró magyarországi bevezetésére?
– Őszintén bevallom, én a 2010-es bevezetési dátumban, valamint az ezt megelőző ERM II. árfolyamrendszerbe történő 2008-as belépésben is sokáig hittem. Megrázó és megalázó élmény volt számomra, hogy ehelyett 2008 őszén hazánknak a Nemzetközi Valutaalappal kellett megállapodást kötnie annak érdekében, hogy elkerüljük a pénzügyi összeomlást. Személyes kudarcként éltem meg a nemzetközi szervezetek mentőövét. Most úgy vélem, legkorábban esetleg 2014-ben vezethetjük be az eurót, ám ehhez átlátható és fegyelmezett költségvetési politikát kell folytatni, ami folyamatos és jelentős elsődleges többletben nyilvánul meg. Az EU felé erős elkötelezettséget kell mutatnunk, trükközések nélkül. Még egy Görögországot nem akar az unió. A múltunk miatt nekünk most még többet kell teljesíteni, mint korábban. Elvesztegettük az éveket, sokat romlott a nemzetközi környezet, ezért jobban kell bizonyítanunk, mint három és fél éve gondolta a kormány, amikor elkezdte a költségvetési kiigazítást.
– Mivel magyarázza, hogy míg nálunk 2003 óta egyik megszorítás éri a másikat, a társadalmunk sokkal béketűrőbb, mint például Görögországban, ahol egyetlen megszorítócsomagra úttorlaszokkal, minisztériumi épületek elfoglalásával és általános sztrájkkal válaszolt a lakosság?
– Történelmünk miatt mi jóval többet kibírunk, szívósabbak vagyunk. Ez különösen érvényes az idősebb korosztályra. Ők már sok megpróbáltatáson átmentek, túléltek egy rendszerváltást is. A mediterrán országokról mindez már kevésbé mondható el, ráadásul itt a lakosságot úgymond jobban elkényeztette az állam, amely nyomán kialakult „az államtól nekem jár” effektus. Az igazi problémát azonban nem a forrongások jelentik, hanem az, hogyan reagál ezekre a kormány. Az elkötelezettség, a kiszámíthatóság és a kormányprogram tartalma a meghatározó, hogy megnyerje a társadalom és a pénzügyi piacok bizalmát, s hogy ezáltal újból beinduljon az államkötvények zavartalan értékesítése, a kockázatok csökkenése.
– Sólyom László eredménynek nevezte, hogy tavaly elkezdhetett dolgozni a Költségvetési Tanács, ám azt is megállapította, hogy az önök egyetlen ereje a nyilvánosság. Nem érzi úgy, hogy kemény hatáskörök híján a Költségvetési Tanács csak egy újabb felesleges intézmény?
– A köztársasági elnök mindig is szorgalmazta a tanács felállítását, régóta küzdött a költségvetés átláthatóvá tételéért. Már négy évvel ezelőtt támogatta Járai Zsigmond és Kovács Árpád kezdeményezését egy költségvetési felelősségi törvény megalkotására, beleértve egy költségvetési tanács létrejöttét. Ami a hatáskörünket illeti: más országokban is dolgoznak költségvetési tanácsok, és nekik sincs furkósbot a kezükben. Talán egyedül Hollandiában rendelkezik több jogosítvánnyal az ottani testület. Furkósbot nélkül is lehet és érdemes küzdeni az átláthatóságért. Ugyanakkor üdvözölnénk, ha a törvényhozás több fegyvert adna a kezünkbe, törvényi jogosítványainkat megerősítené.
– Miért nem tartalmazza az előrejelzésük az eladósodott állami vállalatok konszolidációját? Ezzel a problémával szinte valamennyi közgazdász szerint szembe kell nézni. A legnagyobb gondot ebben a körben a MÁV jelenti: adóssága önök szerint az év végére eléri a 270 milliárd forintot, amiből 180 milliárd forint állami kezességvállalást jelent. A MÁV-csoport idei vesztesége várhatóan 78 milliárd forintra rúg, míg a jövő évi mínusz 79,2 milliárd forint lesz.
– Az államháztartási törvény szerint akkor kell megjeleníteni az állami vállalatok veszteségeit a könyvekben, amikor maga a veszteség keletkezik, ezt a szabályt a számításainknál mi tiszteletben is tartottuk. A megszokott gyakorlat azonban az, hogy a kormány maga dönti el, mikor ismeri el a veszteségeket, illetve az állam mikor vállalja át az ebből felhalmozott adósságot. A tavalyig érvényes elszámolási szabályok szerint ameddig nem akarták megjeleníteni a mínuszokat, addig nem tették. Ez a gyakorlat félrevezető, megtéveszti az adófizetőket. Sem ön, sem én nem ismerjük a valós helyzetet, noha állampolgárként mi is tulajdonosok vagyunk. Ne csodálkozzunk az állami vállalatoknál kitört botrányokon, ha nincs átláthatóság, ha nem lehet tudni, mi folyik valójában e társaságoknál! Lehet, hogy valóban fel kellene tőkésíteni a cégeket, de ezt még ne nevezzük konszolidációnak. Olyan ez, mint amikor a beteg ember küszködik egy növekvő daganattal, nem hajlandó elmenni az orvoshoz, s csak akkor lép, amikor már jóval nehezebb kezelni a rákot. Kivágni azt, ami a daganatból látszik, még nem oldja meg a problémát. Rövidesen ki fog újulni. Az eladósodott állami vállalatok gazdálkodását tiszta lappal kellene újra elindítani, ugyanakkor az államnak a feltőkésítéssel együtt meg kellene követelnie az átláthatóságot, az elszámolási szabályok betartását, és orvosolnia kell a szerkezeti problémákat. Ezt már konszolidációnak lehetne nevezni.
Szabó Eszter
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
