„Az elmúlt 20 év legnagyobb átverése volt a szuperbruttósítás”

Már önmagában a szuperbruttó megszüntetése is kisebb mértékű adócsökkentést jelenthetne - ráadásul adószakértők számítása szerint a lépés úgy is megoldható, hogy a költségvetésre sem lenne kihatása. A kormányszóvivő hiánynövekedést vizionált a szuperbruttó eltörlése nyomán.

MNO
2010. 05. 09. 14:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az adócsökkentés mértéke a nettó összegben meghaladhatja akár az egyhavi fizetést, elérheti a másfél havit is az átlagbér kategóriájában” – mondta még 2009 májusában Oszkó Péter pénzügyminiszter. A szuperbruttósítás bevezetésekor még adócsökkentésről beszélt a Bajnai-kormány. Azt ígérték, hogy 2010 januárjától akár 100-150 ezer forinttal is több marad az emberek zsebében. A választás után a kormányszóvivő azt mondta: a szuperbruttó eltörlésével milliárdos bevételtől esne el a költségvetés és megnőne a hiány.

- A szuperbruttó eltörlése visszamenőlegesen a 2010-es évben mintegy 420 milliárd forintos többletkiadást fog jelenteni – jelentette ki Szollár Domokos.

Egy adószakértő szerint a kormány indirekt módon beismerte, hogy adóemelést jelentett a januártól életbe lépő intézkedés. A szuperbruttót az elmúlt 20 év legnagyobb adóügyi átverésének tartja Angyal József. A rendszer megváltoztatásával állítása szerint még több pénz maradna az embereknél.

- A szuperbruttó kivezetésének – tehát hogy az adótábla ismét jövedelem alapú legyen és ne egy kiegészített adóalapra vonatkozzon – költségvetési kihatása nincsen. Ez azt jelentené, hogy körülbelül egy olyan adótáblát kellene most megszavazni január 1-jétől visszamenőlegesen, hogy 4 millió forintos jövedelem alatt 21 százalékos adókulcsot alkalmazunk, 4 millió forint fölött pedig 40 százalékost. Ez látszólag olyan, mintha emelnénk a kulcsokat – valójában, ha utánaszámolunk – ez egy pici kis többletet jelentene még a dolgozóknak – mondta Angyal József.

A szuperbruttó eltörlésével a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is egyetért.

- Amikor bevezetésre került a szuperbruttó, a részletek nem voltak világosak, így aztán nem is lehetett semmilyen számítást végezni arra, hogy milyen lesz a tényleges hatása a gazdaságban. Az élet azt mutatja, hogy bizonyos jövedelemcsoportoknál nagyon erőteljes adóterhelést keletkeztetett, és ha úgy tetszik, egy meglehetősen igazságtalan rendszerré vált. Azt gondolom, hogy helyes, ha eltörlik – nyilatkozta telefonon a hírTV-nek Parragh László, az MKIK elnöke.

A tervek szerint az Orbán-kormány július 1-jétől alakítaná át az adórendszert.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.