Igent mondott az európai ügyek bizottsága Navracsics kinevezésére

Támogatta Navracsics Tibor miniszterré való kinevezését a parlament európai ügyek bizottsága – vita nélkül, 14 igen, két nem szavazat és három tartózkodás mellett – csütörtökön. A leendő közigazgatási és igazságügyi miniszter meghallgatása során azt mondta: az európai integráció a magyar nemzetpolitika szempontjából azért bír különös jelentőséggel, mert „lehetővé teszi a magyar nemzet békés újraegyesítését”.

MNO
2010. 05. 27. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A leendő közigazgatási és igazságügyi miniszter bizottsági meghallgatásán hangsúlyozta: az európai integráció a magyar nemzetpolitika szempontjából azért bír különös jelentőséggel, mert „lehetővé teszi a magyar nemzet békés újraegyesítését”.

Navracsics Tibor úgy értékelte, Magyarország 1990 és 2004 közötti, az uniós csatlakozási folyamat során mutatott teljesítménye „csalódást keltő volt” és nem volt kezdeményező. Magyarország számára az Európai Unió a közösségek közössége – jelentette ki.

Kiemelte: az európai integráció a magyar nemzetpolitika szempontjából azért bír különös jelentőséggel, mert „lehetővé teszi a magyar nemzet békés újraegyesítését”. Navracsics Tibor szerint Magyarország számára az európai integráció alapvető értelme abban rejlik, hogy a „saját közösségiségünket meg tudjuk valósítani”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nemzet érdeke hosszú távon a közép-európai együttműködés.

A leendő közigazgatás és igazságügyi miniszter elmondta: tevékenysége az európai ügyek kapcsán egyebek közt a jogharmonizációra, valamint a kötelességszegési eljárásra terjed ki. Mint mondta, az igazságügy területéhez tartozik majd az igazságszolgáltatás és az európai jog közötti kapcsolatrendszer, valamint az, hogy mennyire felkészültek az igazságszolgáltatásban dolgozók a közösségi jog átvételére. Közölte: az elmúlt húsz évben a jogharmonizáció területén jól haladt előre Magyarország. Itt hívta fel a figyelmet arra, hogy a hazai körülményekhez kell igazítani az uniós jogszabályokat. Az uniós szabályozásnak akkor van értelme, ha egyebek közt segíti az ország gazdasági növekedését – jelentette ki. Hozzátette: nagy jelentősége van az unió segítségnek például a gumilövedékek betiltása tekintetében.

Beszélt arról, hogy a kötelességszegési eljárás tekintetében mind a bizottsági, mind pedig a bírósági eljárás a közigazgatási és igazgatási minisztérium hatáskörébe tartozik majd. Navracsics Tibor szólt a stockholmi programról is, mely mint mondta, 2010-14 közötti időszakban jelent a belügyi és igazságügyi miniszterek tanácsa számára egy olyan cselekvési tervet, mely biztonságosabbá teszi az Európai Uniót, és fokozottabb hangsúlyt fektet a polgárok jogérvényesítésére, valamint a polgárjogok védelmére. Hangsúlyozta: mivel az unióban belügyi és igazságügyi miniszterek tanácsa létezik, és Magyarországon az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, éppen ezért is hozza létre a leendő kormány a Belügyminisztériumot.

Vejkey Imre KDNP-s bizottsági tag arról kérdezte a leendő minisztert, hogy vajon mennyire jártas a bírói kar az uniós jogban. Navracsics Tibor válaszában kifejtette: a bíróságok önmagukban viszonylag ritkán alkalmazzák a közösségi jogot. Azonban a szakmai műveltség fontos komponense az uniós jog ismerete – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jogi karokon már folyik az európai uniós szakjogász képzés. Kérdésre válaszolva beszélt arról is: Magyarországon a vállalkozók számára igen fontos a közösségi jog ismerete, ezért kell elérhetővé és közérthetővé tenni az anyagokat. Demokráciában alapvető fontosságú, hogy az állampolgárok tudják, milyen kötelezettségek mentén van behatárolva az életük – emelete ki.

Navracsics Tibor kifejtette: ma a magyarországi régiók nem jelenítenek meg identitást, ellenben a megyék igen. A megye az a szint, ahova azért érdemes ma igazgatási szintet telepíteni vagy visszatelepíteni, mert egyebek közt közelebb viszi a polgárokhoz az ügyintézési szintet – mondta.

Hörcsik Richárd, a bizottság fideszes elnöke kérdésére Navracsics Tibor hangsúlyozta: „a kettős állampolgárság végrehajtása” a közigazgatási és igazságügyi minisztériumhoz fog tartozni. Ez erkölcsi értelemben is óriási feladat, amit, mint megjegyezte, „a bürokratikus ügyetlenkedés nagyon leronthat”.

A bizottsági meghallgatás végén vita nélkül támogatták Navracsics Tibor miniszterré való kinevezését. Nem támogatta a kinevezést két szocialista képviselő, a Jobbik három bizottsági tagja pedig tartózkodott. A meghallgatáson Répássy Róbert fideszes képviselő, a tárca leendő államtitkára is jelen volt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.