Navracsics Tibor szerint a 2010-es választás alapozó választás volt, amely leginkább az 1990-eshez hasonlítható és eredményéből adódóan azt sugallja mindenkinek, hogy a magyar politikában valamilyen új szakasznak, új korszaknak kell következnie. A politikus hangsúlyozta, hogy a kampány során nyílt kártyákkal játszottak és kétharmados felhatalmazást kaptak. Szavai szerint a választók azt mondták, „kis többség kis változás, nagy többség nagy változás” és úgy döntöttek, hogy növelni akarják a változások mértékét. Navracsics Tibor kijelentette, hogy a kormányprogram alapja egy kétharmados parlamenti többség, „egy olyan új korszakhatár, amellyel Magyarország sorsát ismét a jó irányba terelhetjük”.
Egyértelműnek nevezte, hogy Magyarország húsz év után ismét egy új korszakhatárt lép át. Hozzátette, húsz év után ismét megnyílik a lehetőség, hogy szakítsanak mindennel, ami rossz volt és ismét megnyithatják a bővülés, a szabadság és a jólét fejezetét. Véleménye szerint ezt viszont csak világos világképpel és értékrenddel lehet megtenni. Kijelentette: a Fidesz 1988. március 30-án azért alakult, hogy Magyarországon demokrácia és piacgazdaság legyen, hogy a politika és a gazdaság nem a kevesek, hanem az egész ország javát szolgálja. Véleménye szerint a Fidesz küldetése pedig mind a mai napig ebből, illetve az akkor megfogalmazott „szabadság és jólét” fogalompárból áll. A vezérszónok azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben sok esetben nem sikerült megvalósítani a szabadság és a jólét országát, de most ismét lehetőség van arra, hogy ez a fejezet megnyíljon.
Leszögezte, hogy a Fidesz 1988-ban hosszú utat kezdett meg más demokratikus pártokkal együtt és habár ez a munka még nincsen elvégezve, de az elmúlt húsz év politikai vitái körülvonalazták, hogy milyennek kell lennie a jövő Magyarországának. Mint mondta, 2002 óta gyanakvással nézték az akkori kormány lépéseit, 2006-tól pedig egyértelművé vált, hogy az akkori kormánypártok és a Fidesz politikai elképzelései között ég és föld a különbség. Navracsics Tibor arra is kitért, hogy négy éve „megszorítócsomag megszorítócsomagot ért, (...) hazugság hazugság után következett be” és az őszödi beszéd emblematikus, de nem páratlan eseménye volt ennek a hazugságáradatnak. A politikus leszögezte, le kell zárni a gazdasági hanyatlás és politikai bizalomvesztés korszakát, valamint meg kell nyitni egy olyan korszakot, ahol a politika visszanyeri a becsületét és a gazdaság ismét növekedési pályára áll. Elmondta, hogy a Fidesz 2006-ban a választások után hozzákezdett új programjának kidolgozásához. Kijelentette, hogy Magyarországnak alapvető változásokra van szüksége a politika, a gazdaság és az államélet területén, de a politikusok csak akkor tudják visszaszerezni hitelességüket a választók előtt, ha betartják vállalásaikat és minél hamarabb megvalósítják ismertté tett elképzeléseiket.