2006 ősze, tévéostrom: alaptalanok Baka András félelmei

Nem kérdezi konkrét ügyekről a bírákat és nem is vizsgál konkrét ügyeket a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság; ehelyett egy ügycsoporttal foglalkoznak – nyilatkozta Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A politikust Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének az igazságszolgáltatás függetlenségéért aggódó megnyilatkozása kapcsán kérdezte a Duna Televízió.• Révész Máriusz: 50-100 rendőr is tudja, ki vert meg

MNO
2010. 09. 21. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha pontosan olvastam Baka András nyilatkozatát, ő két állítást fogalmazott meg. Az egyik, hogy a bizottság nem bírálhat felül bírósági döntéseket. A másik, hogy egyes ügyekben a bírák számonkérésére nincs módja a bizottságnak. Mindkét állítással egyetértek, egyik sem állt és nem is áll a bizottság szándékában” – nyilatkozta Gulyás Gergely, a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke a Duna Televízióban hétfő este. A bizottsági elnök szerint egy ügycsoporttal foglalkoznak: a 2006-os őszi MTV-székház ostromát követő eljárásokkal.

„A tévészékház ostromát követő három napban előzetes letartóztatásba helyeztek száznegyvenegy embert, közülük százharminchét esetben a másodfokú bíróság indokolatlannak tartotta a legsúlyosabb szabadságkorlátozó kényszerintézkedést. Mi azt mondjuk, hogy ez így egy ügycsoport, amit vizsgálni kell, és bizonyos következtetéseket le kellene vonni belőle. De nem az albizottságnak, amely legfeljebb azt teheti meg, hogy erre a bírósági vezetők figyelmét felhívja” – mondta a bizottsági elnök.

A korrektség jegyében

A politikus szerint a Legfelsőbb Bíróság elnökének nem is lenne lehetősége ilyen vizsgálat elrendelésére. Lehetősége lenne erre a Fővárosi Bíróság elnökének és esetleg bizonyos körben az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. „De nem szeretném azt a félreértést kelteni, mintha ez a bizottság arra jött volna létre, hogy ezeket a bírósági ügyeket vizsgálja” – erősítette meg Gulyás. Hozzátette: a korrektség jegyében el kell mondani, hogy a Fővárosi Bíróságon folyt egy szakmai vizsgálat, ami szintén súlyos mulasztásokat állapított meg. A parlamenti albizottság viszont úgy gondolja, hogy ez kevés, ennél több következménye is lehetne a történteknek. „De ez csak a belső bírósági döntésen múlik, mi ebbe nem tudunk és nem is kívánunk beleszólni. Azt tudjuk mondani, hogy száznegyvenegyből százharminchét esetben tévedni egyszerűen túlmegy azon a határon, ami sima szakmai hibákkal megindokolható” – szögezte le a fideszes politikus.

Még a nevek sem deríthetők ki

Ismert, Baka András korábban úgy nyilatkozott: Európában szokatlan ügyben eljáró bírót bizottság elé behívni, továbbá konkrét bírósági ügyek iratai a büntetőeljárás szabályai szerint nem adhatók ki a parlamenti albizottságnak sem. Gulyás erre azt reagálta, hogy valóban meghallgatták egy másodfokú tanács elnökét, de őt sem konkrét ügyekről, hanem az ügycsoporttal kapcsolatosan kérdezték, de ő még ebben sem kívánt tájékoztatást adni, amire a bizottság számított is, mert a kért tájékoztatás megadását a bírák jogállásáról szóló törvény ma nem teszi lehetővé. „Ezt mi tudomásul vettük, a tanácselnök asszonyt kizárólag arról kérdeztük: pontosan mi az előzetes letartóztatások elrendelésének bírósági gyakorlata. Konkrét ügy szóba nem került, de még az ügycsoport sem” – mondta Gulyás Gergely.

Konkrét bírósági ügyek iratainak kikéréséről pedig azt mondta: anonimizáltan kértek ugyan iratokat, ám itt konkrét ügyről már csak azért sincs értelme beszéli, mert itt még a nevek sem deríthetők ki. „Mi várjuk a kérés ügyében a Fővárosi Bíróság elnökének az állásfoglalását. Ha megkapjuk az iratokat, köszönjük, áttanulmányozzuk; ha pedig nem kapjuk meg, tudomásul vesszük a bíróság ezzel kapcsolatos tájékoztatását. A baj az, hogy a bíróságon belül nem történtek olyan vizsgálatok, amikre egy ilyen súlyos mulasztás után szükség lett volna” – hangzott az érvelés.

Szerdán a bizottság meghallgatja Ihász Sándor fővárosi főügyészt és Frech Ágnest, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetőjét. Mindkettőjüket az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatosan kérdezik majd – mondta el Gulyás Gergely, megjegyezve: e két személy meghívása is jelzi, hogy mennyire nem konkrét ügyekben ítélkező bírákat hívnak meg, hiszen például Frech Ágnes egyetlen, az ügycsoporthoz sorolható ügyben sem járt el.

(Duna TV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.