Németh Zsolt elmondta: ha a két szomszédos megye illetékesei megfelelően előkészítik a szükséges dokumentációkat, akkor a néhány hónap múlva tervezett közös magyar-román kormányülés elé terjeszthetik a javaslatot, hiszen a határon átvezető csővezeték megépítéséhez kormányközi döntés szükséges. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb célkitűzése a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása. Időközben mind Magyarország, mind Románia az unió tagjává vált, s a tervezett csővezeték megépítése példa lehet az uniós elvek gyakorlatban való megvalósítására is.
Csák Gyula, a vízművek vezérigazgatója elmondta: a két szomszédos megye vízszolgáltatásért felelős vállalata már évek óta tárgyal arról, hogy a békési ivóvizet – amelynek arzéntartalma meghaladja az uniós normát – az Arad környékén feltárt tiszta ivóvízzel keverve juttassák el Békés megye lakosságához.
A vezérigazgató szerint ugyanis a vegyi technológiára épülő vízgyárak telepítése nem szolgálja a fogyasztók érdekeit. A technológiai tisztítás során jelentősen csökken a víz élvezeti értéke, üzemeltetése drága, így a szolgáltatási díjak nagymértékben emelkednének. A természetes állapotú ivóvíz szállítása vezetéken – ésszerű távolságon belül – nem jár minőségromlással, hosszú távon a rendszer üzemeltetése lényegesen olcsóbb, mint az állandó vegyszerigénnyel és szakmai felügyelettel működő „vízgyáré”. A két megye víziközmű társasága, és a két szomszédos megyei önkormányzat vezetői már meg is állapodtak az együttműködésről: idén őszre elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, majd közös társaságot alapítanak, ám ehhez még szükséges a két ország kormányainak támogató döntése is.
A tervek szerint Arad térségéből Kevermes közelében lépné át a vezeték a határt, majd vezetne el a kevermesi vízbázishoz. A csővezeték hossza a szomszédban 15, Békésben pedig 24 kilométer lenne. Évente mintegy nyolcmillió köbméter aradi víz érkezne a vezetéken, ellátva a megye 56 településének több mint 288 ezres lakosságát jó minőségű kevert vízzel. A vízművek mendezsmentje a rendszer kiépítésének költségét korábban mintegy kétmilliárd forintra becsülte. Ha minden a tervek szerint alakul akkor leghamarabb 2012-ben érkezhet aradi víz.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.