Ha Budapest elesik, akkor örökre vége az MSZP-nek?

Az MSZP országosan legerősebb bázisának számít Budapest, ahol az önkormányzati választásokon még egyszer sem tudott a jobboldal nyerni. A mostani erőviszonyok alapján a Fidesznek most van a legjobb esélye az abszolút többség megszerzésére, azonban a szocialisták itt rendelkeznek a legnagyobb tartalékokkal. A főpolgármester-választáson Demszky Gábor már nem indul, és vélhetően Tarlós István lesz Budapest első számú vezetője október 3-tól.

Kovács András
2010. 09. 24. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1990-es parlamenti választás az MDF sikerével zárult a fővárosban, mivel 24:8 arányban nyerte meg az egyéni választókerületeket az SZDSZ-szel szemben. Az őszi helyhatósági választáson a Fővárosi Közgyűlés 66 tagját listán választották, míg a másik 22 tagot a kerületek delegálták. A közvetlen választást az SZDSZ nyerte 34,68 százalékkal és így 25 mandátumot szerzett. Őt követte az MDF 27,35 százalékkal, majd a Fidesz 18,16 százalékkal. Bejutott még a közgyűlésbe az MSZP 7,25 és a KDNP 4,95 százalékkal. A közgyűlésben végül 35 SZDSZ-es, 23 fideszes, 22 MDF-es, 5 szocialista és 3 KDNP-s képviselő foglalt helyet. A testület október 31-i alakuló ülésén a szabad demokrata és a fiatal demokrata képviselők szavazataival Demszky Gábort választották meg a főváros élére. A tavaszi országgyűlési választásokhoz képest az MDF és a jobboldali pártok súlyos vereséget szenvedtek Budapesten, míg a liberális oldal abszolút többséget szerzett.

Az MSZP támogatása ellenére is győzött Demszky

Az 1994-es parlamenti választás az MSZP totális győzelmével zárult a fővárosban, mivel 28 egyéni körzetben végzett az első helyen, míg az MDF csupán négy budai választókerületben tudott nyerni. A december 11-i helyhatósági választáson a választópolgárok 39,32 százaléka vett részt, közel négy százalékkal volt alacsonyabb az aktivitás, mint országosan. A már közvetlen főpolgármester-választást Demszky nyerte meg a voksok 36 százalékával, Latorcai János, a jobboldali pártok jelöltje 28, míg Baráth Etele, az MSZP aspiránsa 26 százalékot szerzett. A fővárosi közgyűlésben a legnagyobb frakcióval az MSZP rendelkezett 21 fővel, míg az SZDSZ és a Fidesz–MDF–KDNP egyaránt 19-19 mandátumot szerzett. Az FKGP–MIÉP-összefogás hét helyhez jutott. A tavaszi erőviszonyokhoz képest jelentős szocialista visszaesést regisztrálhatunk, míg az SZDSZ és a jobboldali pártok javítottak korábbi eredményükhöz képest. A fővárost a voksolást követően szociálliberális többség vezette.

Nem sikerült a jobboldalnak bevennie a fővárost

Az 1998-as országgyűlési választás szoros eredményt hozott Budapesten, mivel az MSZP 18, míg a Fidesz 14 egyéni mandátumot tudott elhódítani. Az őszi helyhatósági voksoláson 43,69 százaléknyian járultak az urnákhoz, az aktivitás közel két százalékkal volt alacsonyabb, mint az országos átlag. A főpolgármester-választás ismét Demszky sikerével zárult, mivel a voksok közel 60 százalékát sikerült megszereznie. A fővárosi közgyűlési választást a Fidesz–MDF-szövetség nyerte 22 mandátummal, azonban az MSZP 20, az SZDSZ 18 helyet szerzett, így továbbra is a baloldal maradt hatalmon Budapesten. A tavaszi eredményekhez képest a baloldal némileg erősített, míg a jobboldal számára az volt nagy eredmény, hogy sikerült megelőzniük a szocialistákat a fővárosban, de nagy kudarcnak számított, hogy megszorítani sem tudták Demszkyt.

Ismét lebőgött az MSZP

A 2002-es parlamenti választás az MSZP kiütéses sikerét hozta a fővárosban: 28 egyéni körzetet tudtak megnyerni, míg a Fidesznek csak négy elsőség jutott. Az őszi önkormányzati választáson 52,68 százaléknyian vettek részt, ami egy picivel volt magasabb az országos átlagnál. Demszky a főpolgármester-választáson a voksok 46,7 százalékával győzte le Schmitt Pált, aki 35,85 százalékot összesített. Gy. Németh Erzsébet, a szocialisták jelöltje csupán 13,17 százalékot szerzett. A közgyűlésben az MSZP-nek lett a legnagyobb frakciója 24 fővel, őt követte a Fidesz–MDF–MKDSZ-összefogás 21 és az SZDSZ 18 fővel. A testületben így ismételten sima balliberális többség keletkezett. A tavaszi választáshoz képest az MSZP jelentősen visszaesett, mivel ismételten képtelen volt a főpolgármesteri cím elhódítására, és többséget sem tudott szerezni egyedül a közgyűlésben. A szocialisták visszaesésével párhuzamosan az SZDSZ jelentősen előretört, és harmadszor is sikerült megtartaniuk a fővárost.

Szoros volt

Négy évvel ezelőtt az országgyűlési választás ugyanúgy alakult, mint 2002-ben, a jobboldal ismét súlyos vereséget szenvedett. Az október 1-jei helyhatósági választáson a szavazásra jogosultak 55,89 százaléka vett részt, ami több mint két százalékkal volt magasabb az országos átlagnál. A főpolgármester-választás minden korábbinál szorosabban alakult. Demszky a voksok 46,86 százalékával nyert, míg Tarlós István 45,19 százalékot szerzett. Katona Kálmán, az MDF jelöltje 5,99, míg Zsinka László, a MIÉP politikusa 1,39 százalékot kapott. A Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz–KDNP-szövetség 30, az MSZP 24, az SZDSZ 9, míg az MDF 3 mandátumot szerzett. A testületben így egyenlő állás alakult ki a politikai oldalak között, de a főpolgármester szavazatával a baloldalnak lett egyfős többsége. Bár a jobboldalnak ez volt a rendszerváltás óta a legjobb eredménye, nyerniük mégsem sikerült. A tavaszi választáshoz képest a baloldal jelentős veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, főként az SZDSZ. A visszaesés ellenére a baloldalnak még volt annyi tartaléka, hogy megakadályozza a totális politikai földindulást a fővárosban.
Meglesz-e az abszolút többség?

Az elmúlt húsz év választásain a fővárosban a jobboldal csupán két országgyűlési választást tudott megnyerni, míg a helyhatósági voksolásokon Demszky és a balliberális oldal tarolt. A jelentős fővárosi baloldali fölény ellenére a szocialistáknak egyszer sem sikerült megnyerniük a főpolgármester-választást, és eddig mindig koalícióra kényszerültek az SZDSZ-szel. A 2009-es európai parlamenti választáson és az idei országgyűlési választáson az MSZP országos összeomlása ellenére Budapesten szerepelt a legjobban, és sikerült megőrizniük egykori szavazótáboruk közel felét. Az MSZP számára a főváros elvesztése óriási kudarc lenne, ami végleg elindítaná őket a lejtőn. A Fidesz az idei országgyűlési választáson bár 30 egyéni körzetben diadalmaskodott a fővárosban, listás támogatottsága nem érte el az 50 százalékot. Az október 3-i választás egyik legnagyobb kérdése, hogy a kormánypártok képesek lesznek-e abszolút többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben.

(Forrás: Vokscentrum.hu, Valasztas.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.