A kábelhálózat fejlesztésére 2008-ban vett fel 120 millió forint uniós támogatást a szeghalmi kistérség, ám csak az biztos: a pénz nem fejlesztésre, hanem ismeretlen helyre folyt el. Másfél éve tárta fel a Célpont: szélessávú internet kiépítése helyett egy vállalkozás tulajdonában álló már meglévő hálózatot vett igénybe a kivitelezéssel megbízott cég, a békési beruházásoknál ráadásul rendre túlszámlázások történtek. A teljesítéseket ennek ellenére igazolták. A kistérség elnöke, Macsári József szeghalmi MSZP-s polgármester állítása szerint nem tudott a visszaélésről.
A kábelszövetség is hiába kezdeményezett vizsgálatot az uniós pénzek kifizetését felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. Amikor azonban a kábelhálozatot eladta a vállalkozás, kiderült, hogy valójában nincs a kistérség tulajdonában semmi, így az ügy a szeghalmi bíróság elé került.
A kábelhálózat egykori tulajdonosa, Szabó László a bíróság előtt elmondta: uniós pénzből nem épült semmilyen hálózat, az általuk korábban kifejlesztett rendszert használja a kistérség is. A férfi állítása szerint közvetlenül az ítélethirdetés előtt a kistérség által megbízott kivitelező, az OrosCom képviselői „elbeszélgettek” vele, mint az uniós projekt műszaki igazgatójával, az ügy „koronatanújával”. Azt mondja, 500 ezer forintot ajánlottak neki, ha visszavonja bírósági vallomását.
A szeghalmi bíróság végül első fokon kimondta: a kistérségben egyetlen kábelhálózat működik, amely nem pályázati pénzből valósult meg. A visszaéléseket büntetőjogi szempontból a VPOP dél-alföldi igazgatósága vizsgálja.
Az OrosCom ügyvezetőjét a Hír Televízió megkereste, de ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
(hírTV)