A Fidesz, a KDNP és az LMP jelen lévő képviselői egyhangúlag elfogadták a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának a 2006 őszi fővárosi eseményekkel foglalkozó jelentését a testület szerdai ülésén. A jelentés javaslatai közül az első arra vonatkozik, hogy szükséges az országgyűlési bizottságok vizsgálati és ellenőrzési tevékenységének megfelelő jogi szabályozása, és ennek keretében a bizottságok üléséről történő távolmaradás szankcionálása. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában már kimondta, hogy az Országgyűlésnek ezeket a szabályozási hiányosságokat 2004. március 31-ig pótolnia kell. A jelentés rögzíti, hogy 60 személyt hallgatott meg. A vallomástételi kötelezettségnek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter kivételével valamennyi meghívott eleget tett.
A jelentés javasolja azt is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben működő kamerák felvételeit legalább fél évig őrizzék meg. Vizsgálják felül a biztonsági cégek jogosultságait és ennek keretében szabályozzák, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket kizárólag a rendőrség, illetve a honvédség végezhet. A jelentés indítványozza, hogy Magyarország csatlakozzon a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések, bánásmódok elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez, amelynek célja, hogy független szervezetek képviselőinek rendszeres helyszíni ellenőrzéseivel biztosítsák a megelőzést. A jelentés kezdeményezi önálló, fegyelmi ügyek elbírálására jogosult bírói testület létrehozását, melynek tagjai nincsenek függő viszonyban a hatáskörükbe tartozó bíróságokkal, továbbá hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke önállóan is rendelhessen el vizsgálatot bármely bíróságon.
Az albizottság az előzetes letartóztatások ügyészi gyakorlatával kapcsolatban kezdeményezi, hogy a fővárosi főügyész a Fővárosi Bíróság elnökéhez hasonlóan kövesse meg azokat, akik az ügyészség indítványai folytán megalapozatlan szabadságkorlátozást szenvedtek el. Indítványozza, vezessenek az előzetes letartóztatásokról megfelelő statisztikákat és „a legfőbb ügyész írjon elő kötelező továbbképzést azon ügyészségi vezetők és ügyészek számára, akik a 2006 őszén megalapozatlannak bizonyult előzetes letartóztatásokra vonatkozó indítványokat aláírták, illetve a bíróság előtt képviselték”.
Az albizottság javasolja a gyülekezési törvény felülvizsgálatát és módosítását, miután a mai napig megoldatlan számos fontos kérdés, így például a bejelentés elmulasztásának szankciója, illetve az azonos helyre bejelentett rendezvényekkel kapcsolatos nehézségek kezelése. A javaslatok között utolsóként szerepel, hogy az albizottság felkéri a Belügyminisztériumot: vizsgálja meg annak lehetőségét, miként kerülhet sor a 2006 szeptemberi és októberi intézkedéseik során mindvégig jogszerűen eljáró, erőszakos eseményekben súlyosan megsérült rendőrök anyagi elismerésére.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.